A borsodi bokszlegenda: egy Kokó elleni mérkőzés garantáltan izgalmas élményt nyújtana (fotók, videók)
Még a híres Papp László is elismerte a Borsodi Bányász kiemelkedő teljesítményét. Most, hogy Isaszegi Róbert, a vármegye bokszvilágának legendás alakja, elérte a hatvanadik születésnapját, érdemes megemlékezni pályafutása jelentőségéről.
Ökölvívás. Olyan rend van a portán, a lakásban, hogy arról bárki példát vehetne. Csillog a járólap, és csillog a vitrin is, amelyben a számolatlan ereklye szemez azzal, aki rájuk tekint. Isaszegi Róbert pályafutása köszön vissza minden cikkből, plakettből, éremből, kupából, övből, képekből.
- Már hatvan lettem... elment az idő... - mondja a Borsodi Bányász egykori kiválósága, aki ezután a múltra tér rá. - Sárospatakon születtem, Makkoshotykán laktunk a szüleimmel, de 1969-ben elköltöztünk Sajószentpéterre. Édesapám szabómester volt, Miskolcon volt egy varroda a Villanyrendőr közelében, édesanyám pedig szálhúzó a péteri üveggyárban. Az általános iskolát itt jártam ki, olyan négyes voltam, kedveltem a matematikát, a testnevelést, azonban a földrajz, és a kémia nem ment annyira. Aztán felvettek a Szemere Bertalan középiskolába, karosszéria lakatosnak, 1982-ben végeztem.
Örömmel idézi fel a múlt emlékeit.
Isaszegi Róbert az ökölvívással való találkozását egy különleges élményként írja le. Számára ez nem csupán egy sportág, hanem egy életforma, amely rengeteg tanulságot és kihívást rejt magában. Az első edzés emlékét színes képekkel idézi fel, ahol a kemény munka és a kitartás már az első pillanatokban megmutatkozott. Róbert számára az ökölvívás nemcsak a fizikai erőpróbát jelenti, hanem a mentális állóképességet és a stratégiai gondolkodást is fejleszti.
Először a foci volt a szenvedélyem – mesélte. – Jól ment, úgy éreztem, de aztán egy srác felrúgott, és sajnos elég csúnyán megsérültem. A szüleim azt tanácsolták, hogy próbáljak ki valami keményebb sportágat. Mivel tudtam, hogy a helyi klubnál nemcsak focizni lehet, hanem bunyós edzéseket is tartanak, úgy döntöttem, belevágok. Emlékeim szerint ez 1978 őszén történt. Szépen haladtam, hónapról hónapra fejlődtem, és 1980-ban már a zalaegerszegi serdülő országos bajnokságon indultam, ahol megnyertem a 45 kilós súlycsoportot. Az akkori bokszélet igazi pezsgés volt a Bányászban, ahol nagyon megbecsültek minket. Sportállásban dolgoztunk; persze jártam a Szeles aknához is, ahol különböző feladatokat végeztem, de a lényeg az edzés volt: reggelente erőnlétet fejlesztettünk, délután pedig a szakmai részek kerültek előtérbe. Még most is szívből emlékszem vissza azokra a pillanatokra, a klubtársaimra és az egykori edzőimre, akik igazán foglalkoztak velem. Jöttek az eredmények, és a külföldi versenyekre is eljutottam.
A 14 országos bajnoki cím birtokában - köztük 7 felnőtt cím - büszke bokszoló az alábbiakat osztja meg:
Első találkozásom a legendás háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóval még ifjúsági versenyzőként, elsőévesként zajlott egy budapesti korosztályos versenyen. Ő, mint a felnőttek szövetségi kapitánya, mindig jelen volt a rendezvényeken, figyelemmel kísérte a fiatal tehetségeket. Az idő múlásával én is a kedvencei közé kerültem.
