"A drogfüggők jelentős része aktívan dolgozik, gyermeket nevel, sőt, akár villamost is vezet. Egy figyelemfelkeltő magyar dokumentumfilm debütál a mozikban – Mandiner."

Nyitókép: Szilveszter és Boróka, a Mélypont érzés című dokumentumfilm középpontjában álló karakterek. (Vertigo Média)

hogy a drogprobléma nem csupán a társadalom peremén élők valósága. A nagyanyám által emlegetett "kábítósok" képe egy elavult, szűklátókörű nézőpontot tükröz, amely nem veszi figyelembe a mai világ sokszínűségét. Miklós Ádám filmje ügyesen bontja le ezt a mítoszt, bemutatva, hogy a függőség sokkal inkább egy emberi sors, mintsem egyetlen, jól körülhatárolható csoport problémája. A két főszereplő, akik a filmben szerepelnek, mindennapi emberek, akik valamilyen okból kifolyólag belekerültek a drogok világába. Az ő történeteik nem a szenvedés és a lecsúszás klasszikus narratíváját követik, hanem inkább azt a küzdelmet mutatják be, ami a függőség és az azt követő rehabilitáció között zajlik. Az aluljárók és a sötét mellékutcák helyett a film a mindennapi élet színhelyein, baráti összejöveteleken, munkahelyeken és családi környezetben játszódik, így sokkal inkább képes megmutatni, hogy a drogok használata bármilyen társadalmi rétegben jelen lehet. Ezek a történetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a kábítószer-használat nem csupán egyéni döntés, hanem számos társadalmi, gazdasági és pszichológiai tényező összjátékának eredménye. Miklós Ádám filmje tehát nemcsak a droghasználók megértéséhez járul hozzá, hanem a társadalmi diskurzus szélesítéséhez is, hiszen rávilágít arra, hogy a megoldás nem a stigmatizálásban, hanem a megértésben és az empátiában rejlik.

A viszonylag szó ugyanakkor mégsem véletlen, hiszen a középiskolás, éppen érettségire készülő Boróka és a húszas évei második felében járó, kifejezetten kulturált, választékosan beszélő, egykor oszályelső Szilveszter hiába tűnnek első látásra valóban átlagosnak, azért csak kiderül, hogy van rá indokuk, miért akarnak folyton menekülni a valóság elől. A lányt az ugyancsak drogfüggő szülei helyett a nagymamája neveli, anyjával éppen tapogatózva keresik újra az utat egymás felé, a fiatal férni pedig úgy érzi, az apja, akit mindennél jobban szeret és tisztel, az egyre nyíltabban vállalt homoszexualitása miatt sosem fogja őt igazán elfogadni.

Természetesen mondhatnánk, hogy vannak emberek, akik sokkal súlyosabb problémákkal küzdenek, és mégsem válnak "drogossá". De egyrészt úgy vélem, senkinek sincs joga, hogy mások életéről látatlanban ítélkezzen, másrészt pedig a jó filmek egyik alapvető jellemzője, hogy nem tolják a nézők torkán, hogy mit és hogyan kell gondolniuk. Miklós Ádám sem követi ezt a megközelítést, hiszen a Mélypont érzés, bár a címe kissé félrevezető, valójában nem a múltról szól, hanem a jövő lehetőségeiről. Arról mesél, hogy ha valaki ráébred, hogy az élete nem az elképzelt úton halad, miként indíthatja el a lassú, de biztos felfelé vezető utat a gödörből.