A Magyar Ügyvédi Kamara állásfoglalása alapján a Fidesz által benyújtott, átláthatóságnak titulált törvényjavaslat több alapvető jogot sért.


Az ügyvédi és gyónási titkot sem védi a törvény, amely a nemzeti szuverenitásra hivatkozva lehetetlenítené el a civilek és a független média működését. A MÜK levelet írt Tuzson Bence igazságügyi miniszternek.

A Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) szerdán állásfoglalást tett közzé, melyben bírálta a "közélet átláthatóságáról" szóló törvényjavaslatot. Szerintük mindenképpen szükséges a törvényjavaslat átalakítása, "hogy az valóban a közélet átláthatóságának biztosítására és az állami főhatalom védelmére irányuló célokat szolgálja, és semmiképp se vezessen önkényes jogalkalmazáshoz".

"A törvényjavaslat, amely széleskörű vitákat generált, világosan megfogalmazott céljai között szerepel a közélet szereplőinek átláthatóságának növelése és az állami szuverenitás védelme. Ezzel a céllal természetesen egyetérthetünk. Ugyanakkor a javaslat jelenlegi verziója több kérdést és aggályt vet fel, mint ahányra választ ad."

"Mészáros Lőrinc és Tiborcz István országában ezzel turnézni kormányzati részről rettenetes cinizmusra vagy nagyon jó humorérzékre vall"Lesújt a Fidesz, benyújtotta a törvényjavaslatot a külföldről támogatott szervezetek listázásáról

A MÜK levélben keresett meg Tuzson Bence igazságügyi minisztert, hogy kifejezze jogi aggályait. Az ügyvédi kamara álláspontja szerint a javasolt intézkedés homályos jogi fogalmakat alkalmaz, amelyek potenciálisan sérthetik az alaptörvény által védett jogbiztonságot. Emellett aggodalmukat fejezték ki az egyesüléshez való jog és a véleménynyilvánítás szabadságának aránytalan korlátozása miatt is.

A törvényjavaslat eljárási szabályai kritikák szerint nemcsak elnagyoltak, hanem sértik a tisztességes hatósági ügyintézéshez és a bírósági eljáráshoz való jogokat is. A véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága, mint a demokrácia alapvető pillérei, megkövetelik a minél szabadabb közéleti vitát. E jogok gyakorlása ugyan felelősséggel jár, de fontos hangsúlyozni, hogy az alapvető jogok korlátozása csak az arányosság alkotmányos elvének keretein belül történhet.

A MÜK álláspontja szerint elegendő lenne, ha a közéleti vitákban aktívan részt vevőknek alaposan be kellene számolniuk bevételeik forrásáról. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy bármilyen törvényi szabályozás, amely ezen a korlátozási szinten túlmegy, már nem minősül arányos korlátozásnak.

Az ügyvédi kamara emellett kiemelten fontosnak véli, hogy a szuverenitás megsértésének lehetőségét olyan eljárás keretein belül vizsgálják, amely mentes a politikai hatásoktól, és garantálja a tisztességes eljárás alapelveit. Ezen kívül alapvető, hogy a bírósági felülvizsgálat lehetősége is biztosítva legyen.

Sajnálatos módon a törvényjavaslat jelenlegi verziója nem biztosít megfelelő garanciákat sem az ügyvédi titkok, sem pedig az orvosi, gyónási vagy banktitkok védelmére.

- fogalmazták meg.

Lapunk kedden több forrásból is értesült arról, hogy várhatóan az Európai Parlament szerdai plenáris ülésének elején utolsó módosításként adnak hozzá a napirendhez egy Magyarországról szóló vitát. Ennek tárgya a múlt héten benyújtott törvénytervezet, amely a nemzeti szuverenitásra hivatkozva lehetetlenítené el a civilek és a független média működését.

Már szerdán előveheti az EP Magyarországot a Fidesz átláthatósági törvénye miattMagyar Bírói Egyesület: A nevétől eltérően nem átlátható törvényjavaslat a demokratikus intézményrendszer létét veszélyezteti"A magyar társadalom túlélte a régi ÁVH-t, túl fogja élni ezt az újat is" - Össztűz zúdult a Fidesz üldözési törvényére a parlamenti vitában

A törvényjavaslatra korábban a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) is reagált, véleménye szerint a törvényjavaslat több ponton sérti a demokratikus jogállamiság alapelveit, különösen a hatalmi ágak elválasztását, a jogbiztonságot és a bírósághoz fordulás jogát.

Related posts