A zenekarban többen is igencsak tüzes természetűek vagyunk.

Miként alakult a kapcsolatotok Kurt Rosenwinkellel, az amerikai jazz legendás gitárosával? Mi volt az az egyedi vonzerő, ami miatt őt választottátok sztárvendégnek a Müpa színpadára?

A konzis éveim alatt, körülbelül 2008 táján, rengeteget zenéltem egy gitáros barátommal, Reschofsky Dáviddal. Általa mélyebben megismerhettem Kurt zenei univerzuma színes és sokrétű világát. Közösen kerestük azt a különleges kifejezési formát, amelyet például a The Next Step albumon felfedeztünk. Ez a flow-zene egyedülálló módon képes megőrizni lendületét, még a bonyolultabb, megkomponált témák mellett is, míg a szólók valódi kamarazenei élményt nyújtanak, ahol minden egyes szólam és hangszer egyenlő szerepet kap. Ezután hosszú éveken át Kurt zenéjének fanatikus hallgatója lettem. Amikor felmerült, hogy sztárvendéget hívjunk a Müpába, azonnal Rosenwinkel neve jutott eszembe – nem csupán azért, mert régóta ő a kedvencem, hanem mert zenei hitvallása és stílusa mélyen rezonál velem.

Ráadásul elektromos hangszerként a gitár különleges hangzásával képes gazdagítani a zenei élményt, miközben harmonikusan illeszkedik a többi hangszerhez, elkerülve a hangzásbeli összecsapásokat.

Mi okozta, hogy a közös koncert mellett a második nagylemezetek stúdiómunkálataiban is részt vehetsz május 21-22-én?

Úgy gondoltam, hogy mindenképpen létre kell hozni valami maradandót ebből az együttműködésből. A lemez rögzítését egyébként is tavaszra terveztük, hogy őszre már boltokban lehessen a kész vinyl. Ez egy kiváló alkalom, hogy a kedvencünkkel közösen készítsünk egy lemezt - különösen úgy, hogy előtte már együtt színpadra lépünk. A koncert után másnap kvázi egy összeszokott csapatként vonulhatunk be a stúdióba. Huszonegyedikén live session videókat, valamint a lemez első felét rögzítjük, huszonkettedikén pedig a második felét a Daveform alapcsapattal. Nagyon izgalmas hét elé nézünk. A vinylt pedig már a koncert napjától előrendelhetik az érdeklődők.

Az „Arrival” című debütáló albumotok nem csupán a jazz kedvelőit varázsolta el, hanem a zenei kritikusok körében is komoly elismerésnek örvendett, hiszen egy friss, sodró erejű és eksztatikus hangzást hozott el. Az új, hamarosan megjelenő lemezet viszont egy még átgondoltabb és kifinomultabb alkotásként írod le. Az „Arrival” megalapozta a második album létrejöttét azáltal, hogy megmutatta a zenekar kreatív potenciálját és a közönség iránti elkötelezettségét. Az első lemez tapasztalatai, a közönséggel való interakciók és a koncertturnék során szerzett élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy az új album már egy mélyebb zenei koncepcióra épüljön. Az új lemez különbségei között emelhetjük ki a hangszerelés változatosságát, a kompozíciók kidolgozottságát, valamint a zenei kifejezésmódok széles spektrumát. Míg az „Arrival” egy intenzív és impulzív élményt nyújtott, a második album célja, hogy még inkább elmélyítse a hallgatót, és gazdagabb, árnyaltabb zenei tájat tárjon elé. A kísérletező szellem megmaradt, de a fókusz most a részletek és a finomabb érzelmi árnyalatok kiemelésére helyeződik.

A két lemez között a legszembetűnőbb eltérés a komponálási körülményekben rejlik. Az "Arrival" egy hosszabb, nyugodtabb kényszerpihenő alatt készült, amikor a járvány csendes óráiban mélyen belemerülhettem a lelkem sötétebb zugaiba. Ezzel szemben az új anyag 2024 november-decemberében született, a mindennapi élet forgatagában, ahol a pörgés nem hagyott sok időt a tűnődésre. Az előző album ösztönös születéséhez képest most a "racionális" agyféltekém is nagyobb szerepet kapott, ami egyfajta struktúrát és keretet adott az új daloknak. Persze, nem tagadom meg a belső impulzusaimat: a lemez többsége továbbra is ösztönösen íródott, de néhány helyen tudatos szabályok is felfedezhetők. Például van egy szám, amely kizárólag kromatikusan emelkedő dúr akkordokra épül, míg máshol a kromatika dominál. A két lemez közös vonása az atonális érzet is: több dal nem rendelkezik egyértelmű hangnemben, ami sajátos, lebegő atmoszférát teremt.

Milyen érdekességeket oszthatunk meg előzetesen az új album kapcsán?

A cím még csak körvonalazódik, de néhány dal már formálódott a fejemben. Például a Blue Waves egy gyerekkori emlék nyomán született. Rengeteg időt töltöttem a Duna-parton, sokszor egyedül, a fodrozódó víz csillogását figyelve. Ez a nosztalgikus és romantikus hangulat tükröződik a kompozícióban, de természetesen mindenki más élményeket és érzéseket fedezhet fel benne. A Midlife Madness egy friss darab, amely erős iróniát rejt. A mai rohanó világban sokan úgy érzik, hogy az élet száguld mellettük, és ha már nem tudják megállítani, akkor inkább sodródnak az árral. Egyfajta küzdelem az elemekkel, ami sokunk mindennapjait áthatja. A Sharknado című szám szintén ironikus felhangú. A trash filmek kedvelői biztosan ismerik az azonos című filmet – mint film, szinte nézhetetlen –, de számomra inkább egy zeneiskolás emlékhez kötődik: A cápa filmzenéje kisszekundokkal kezdődik, és a tanárok gyakran emlegetik példaként a hallásgyakorlatokon. Mivel ebben a darabban hosszú kromatikus dallamsor hallható – tehát sok "cápa" bukkan fel –, így kapta a Sharknado címet. A többi dalról egyelőre nem árulok el többet, a koncerten majd mesélek róluk részletesebben.

A második album dalainak születésében a korábbiaknál sokkal nagyobb szerepet kaptak a zenésztársaim. A folyamat során igazi csapatmunkát alakítottunk ki, ahol mindenki hozzájárult a saját ötleteivel és kreatív energiáival. A dalok fokozatosan formálódtak, közös jamelések és inspiráló beszélgetések révén. Minden egyes tétel egy külön történetet mesél el, amely a közös élményeinkből és a zenei kísérletezésből bontakozott ki. Az album végső hangzása így egy igazi kollektív alkotás lett, tele érzelemmel és sokszínűséggel.

A dalokat teljesen egyedül alkottam meg, majd alapszinten hangszereltem is őket. Mivel a Daveform Quintet tagjai – Subicz Gábor, Oláh Krisztián és Mester Dani – mindannyian kiváló zeneszerzők és hangszerelők, úgy döntöttem, hogy érdemes lenne, ha ők készítenék el a végső hangszerelést. Az én verzióm kvintettre készült gitár nélkül, így valójában ők formálták meg, hogy mit játsszon a gitár a megírt témák alapján. Ez a fajta munkamegosztás úgy tűnik, jól működik, mert a dalok szépen összeálltak. Már túl vagyunk egy ráhangoló koncerten is, ahol a gitárszólamokat Cseh Péter játszotta, és valóban egy szép, kerek műsor született belőle.

A Daveform Quintet egy különleges formáció, ahol mindannyian saját zenei világunkkal hozzájárulunk a közös hangzás megteremtéséhez. Subicz Gábor, aki a trombita mestere, a Subtones és a Modern Art Orchestra révén már bizonyította, hogy képes a mélyebb érzelmeket és a színes dallamokat a zenébe csempészni. Mohácsy Lőrinc Ágoston bőgője a ritmus és a harmónia stabil alapját adja, miközben az Intergeese és Katlan révén gazdag tapasztalattal bír, amelyet a zenekar dinamikájába is belecsempész. Oláh Krisztián zongorázása a Nagy Emma Quintet és az Oláh Krisztián Quartet tapasztalataival fűszerezve egyedi harmóniákat teremt, míg Mester Dániel szaxofonjátéka a Nasip Kısmet és Mester Dániel Trió kontextusában a dallamok színesítésére és a zenei párbeszéd fellendítésére összpontosít. Végül, én, mint a dobos, aki a Santa Diver és Nasip Kısmet zenekarokban is játszom, a ritmus és a lendület biztosításáért felelek. Ez a sokszínűség és a közös zenei nyelvünk teszi lehetővé, hogy bárki is külön-külön kiemelkedő zenész legyen, de együtt egy harmonikus egységet alkossunk. A kölcsönös tisztelet, a nyitottság és a kreatív kommunikáció révén a Daveform Quintet a különböző egyéni stílusokat egybeolvasztva képes új zenei élményeket létrehozni.

Ez egy remek kérdés, és örömömre szolgál, hogy a "működtetni" szót használtad, mert valóban, a kapcsolatok nem maguktól működnek. Ahogyan minden emberi kapcsolat, ez is folyamatos odafigyelést és aktív részvételt igényel.

Mindannyian rengeteg formációban játszunk, és az évek alatt megtanultuk, hogyan kell közösen működni egy zenekarban, akkor is, ha éppen nem a saját szerzeményeinket játsszuk. Mindenkiben ott van a figyelem a másik felé, nincs egóharc.

Minden szerzemény egy önálló világ lehet. A különféle karizmatikus dalok összességét, egységét nézve miként definiálod a Daveform Quintet zenéjét?

A Daveform Quintet zenéjét igazából utólag, az első album megszületését követően próbáltam meg definiálni. Sokféle zenei világot ötvözünk, amelyek közül leginkább az amerikai kortárs jazz a meghatározó, beleértve a mainstreamet és a free jazzt is - de ezek határai nálunk nem mindig élesek. Erőteljesen jelen vannak a balkáni hatások is, sok szám páratlan, aszimmetrikus ütemmutatóban íródott. A skandináv zenei világ atmoszférája is érződik a zenénkben, ahol mitikus mélységek is megjelennek. A kortárs klasszikus zenéhez is kapcsolódik a legtöbb dalunk atonális dallamvilága, néhány harmóniai megoldás és mozaikszerű ritmikája. Emellett közel állnak hozzám a modern groove-zenék is - hiphop, drum 'n' bass -, amik szintén felfedezhetőek a zenénkben. Szóval nehéz pontosan meghatározni, hogy mit is játszunk. Sokszor muszáj szelektálnom, mit emeljek ki egy-egy interjúban. A legegyszerűbb, ha kortárs jazznek nevezzük.

Azt mondjátok: a zenétek koncertről koncertre megújul, alkalmazkodik időhöz és térhez, folyamatos mozgásban van, csak egy-egy pillanatra pihen meg, hogy új lendületet gyűjtsön. Miként tágítja az alkotói, előadói és akár magánemberi, tudati horizontod az ilyen jellegű zenélés, és milyen hatás kiváltására törekszel vele?

Ez egy különleges interaktív társasjáték, ahol a zenészek és a közönség, valamint a környezet dinamikus kölcsönhatása alakítja a zenei élményt. Ez a megközelítés hihetetlen szabadságérzetet teremt, és eltünteti a színpad és a nézőtér közötti határokat. Számomra a zene lényege a kommunikáció: a hangok, hangszínek és ritmusok mind különféle üzeneteket közvetítenek, amelyekre a hallgató reagál - és ez a reakció visszahat ránk is. A jazz egyik legcsodálatosabb aspektusa az improvizáció, amely lehetővé teszi, hogy azonnal reagáljunk a történtekre, és a közönség is részt vehessen ebben a folyamatban. Az igazi élmény számomra - talán ezért is választottam a zenélést - az a pillanatok átélése, amikor a zenészek, a közönség és a környezet egy egységet alkot. Ha már a "tudatról" beszélünk: ez egyfajta tudatmódosult állapot, amely könnyen addiktívvá válhat. Én magam is ebbe a függőségbe estem.

Hogyan tudjátok közösen a zenekar tagjaival olyan varázslatos energiákat szabadjára engedni, amelyek kollektív eksztázist teremtenek minden egyes hallgató számára?

A zenekarban többen is - zeneileg - elég gyúlékonyak vagyunk. Krisztián, én, és még a korábbi felállásból Ernő is, egy pillanat alatt rá tudunk ugrani egy zenei motívumra vagy hangulatra, és egymást provokálva robbanásig tudjuk fokozni a hangulatot. Ez az eksztatikus flow először minket sodor magával teljesen, és ezután elsodorja a közönséget is.

A zenélés és zenehallgatás által megélt eksztázis lényege abban rejlik, hogy ez a tapasztalat képes mélyen összekapcsolni az embert önmagával és a körülötte lévő világgal. Amikor zenét hallgatunk vagy játszunk, a hangok és ritmusok egyfajta transzba ejtenek minket, amely lehetővé teszi, hogy elmerüljünk a pillanatban, és elfelejtsük a mindennapi élet gondjait. Ez az állapot egyfajta belső utazás, ahol a zene mint közvetítő eszköz segít kifejezni érzelmeinket, megélni azokat a mélyebb érzéseket, amelyeket talán szavakkal nehezen tudnánk kifejezni. A zenélés aktívan bevon minket ebbe a folyamatba, míg a zenehallgatás inkább egy passzív, de mégis rendkívül erőteljes élmény, amelyben a hangok és dallamok hatása alá kerülünk. A zene jelentősége abban is rejlik, hogy képes közösséget teremteni, összekapcsolni embereket, és közös élményeket nyújtani. Az eksztázis pillanatai gyakran közös élmények formájában bontakoznak ki – legyen az egy koncerten, ahol a közönség együtt éli át a zenét, vagy egy baráti összejövetelen, ahol a zene összeköti az embereket. Ezek a pillanatok emlékezetesek és tartósak, és mély nyomot hagynak bennünk. Összességében a zenélés és zenehallgatás által megélt eksztázis egy olyan szubjektív, mégis univerzális élmény, amely gazdagítja életünket, lehetőséget ad arra, hogy felfedezzük belső világunkat, és kapcsolódjunk másokhoz a zene varázsán keresztül.

Vekerdy Tamás egy interjú során megfogalmazta, hogy az emberiség és a természet közötti kapcsolat mára szinte kizárólag a szexualitásra korlátozódott. Én viszont úgy vélem, hogy a zene – bármilyen formájában – az egyik legmeghatározóbb híd, amely összeköt minket az univerzummal, a saját testi és lelki lényünkkel, és ezen keresztül a természettel is. A zene ereje képes megérinteni minket, elmélyíteni a kapcsolatunkat a világunkkal, és újra felfedezni azt az összhangot, ami egykor jellemezte az ember és a természet viszonyát.