Természetesen! Itt van egy egyedibb megfogalmazás az "aktuális" szóra: "Jelenlegi" vagy "mostani" Ha kicsit bővebben szeretnéd, íme egy alternatíva: "Az éppen mostani helyzet" vagy "a legfrissebb információk". Hogyan szeretnéd, hogy tovább alakítsam

A szerelem sodorta őt Bulgáriába, ahol a plovdivi élet varázsa azonnal magával ragadta. Ma már két gyermek büszke édesanyjaként és tehetséges illusztrátorként éli mindennapjait egy nyugodt városban, nem messze Szófiától. Itt, a mindennapi élet apró örömeiből, az anyaság örömteli és néha kihívásokkal teli pillanataiból, valamint a közéleti eseményekből merít inspirációt. Rajzai egyszerre tükrözik a világ éleslátását és humorát, és novemberben megjelenik néhány friss alkotása egy új könyvben, amely a friss anyukáknak szól. Sipos Anna, a Bulgáriában élő magyar illusztrátor, mesélt nekünk életéről és munkáiról.

Jelenleg Bulgária gyönyörű városában, Plovdivban élek a családommal. Az ideköltözés mögött sokféle ok áll: a barátságos emberek, a gazdag kultúra és a festői tájak mind vonzottak. Emellett a város történelme és vibráló atmoszférája is hozzájárult ahhoz, hogy itt találjam meg az otthonomat.

A párom bolgár, ő Magyarországon élt egy időben, innen ismertük egymást. Amikor összejöttünk, ő épp Kaliforniából költözött vissza Szófiába. Egy évig voltunk távkapcsolatban, és egyik alkalommal elhozott Plovdivba egy napra. Nagyon megtetszett ez a hely, de akkor még fogalmam sem volt róla, hogy valaha itt fogunk élni. Amikor eldöntöttük, hogy én Bulgáriába fogok költözni, erre a városra esett a választásunk. Ez 2019 tavaszán volt, és abban az első évben - az akkori munkám miatt - rengeteget utaztam, szinte alig voltam Bulgáriában. Aztán a covid röghöz kötött, akkor kezdtem el igazán megismerni a várost és az itteni embereket.

Bár nem túl gyakori, mégis érdemes szót ejteni azokról a magyarokról, akik nem a nyugati országok felé indultak el a kivándorlás során. Mennyire nyitott és támogató Bulgária az expatok számára? Ti hogyan tapasztaljátok meg a bolgár hétköznapokat? Milyen élményekkel gazdagodtatok, és milyen kihívásokkal kellett szembenéznetek?

Nagyon sokan a mai napig csodálkoznak azon, hogy ide költöztünk. Ennyi év távlatából azt gondolom, mi magyarok szeretjük magunkat inkább a nyugathoz sorolni, pedig sokban hasonlítunk a balkán szomszédainkhoz. Korrupcióban például "felül is múlja" Magyarország Bulgáriát. Saját tapasztalataim alapján befogadóak itt az emberek, alapvetően nagyon kedvesek, szinte mindenkinek felcsillan a szeme, amikor elmondom, hogy magyar vagyok és Budapestről jöttem.

Vannak helyzetek, amelyek igencsak megterhelők, mint például a bürokratikus ügyintézés, de gyakran hallom, hogy ez nem csupán a külföldi mivoltom miatt van, a helyieknek is hasonló nehézségeik adódnak. Plovdiv az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a digitális nomádok és expatok számára, hiszen valóban egy élhető, befogadó és nyugodt város. Itt egy jelentős expat közösség is kialakult, ami még inkább fokozza a hely varázsát. Ami pedig a pozitívumokat illeti, van néhány dolog, amihez már teljesen hozzászoktam, de amikor elhagyom Bulgáriát, akkor tűnik fel igazán: például a kiváló minőségű élelmiszerek, amelyek szinte mindenhol elérhetők. A zöldségek és gyümölcsök íze igazán különleges, "igazi" élményt nyújtanak, ami otthon már nem mindig áll rendelkezésre.

Itt, ebben a városban egy különleges szokás honosodott meg: az emberek szívesen leülnek egy parkban vagy egy hangulatos kávézó teraszán, hogy együtt töltsenek el egy kis időt. A helyiek úgy vélik, hogy az élet lassúbb tempója lehetőséget ad arra, hogy "csak úgy létezzenek", és van is egy kifejezésük erre a laza, céltalan időtöltésre. Meg kell mondanom, hogy még a hétköznapok reggelén is nehéz üres padot találni a parkban, annyira népszerű ez a szokás. Én még csak most ismerkedem ezzel a kultúrával, hiszen korábban alig tudtam valamit Bulgáriáról. Pedig ez az ország kiváló úticél bárki számára: gyönyörű hegyek, csodás tengerpartok és gazdag kulturális programkínálat várja az ide látogatókat.

A weboldaladon olvastam, hogy az első mesekönyvedet 12 éves korodban, egy nyári szünet alatt készítetted el, ami igazán inspiráló! Én is próbáltam hasonlót 9 évesen, de úgy tűnik, nálam az írás maradt meg, míg neked az illusztrálás. Mikor érezted először, hogy a rajzolás valóban hivatásoddá válhat?

Igen, gyerekkoromban mindig is az volt a vágyam, hogy könyvillusztrátor legyek. Csak az utóbbi években kezdtem el komolyan gondolkodni arról, hogy a hobbim hivatássá váljon. Számos izgalmas megbízást kaptam, amelyek mind új inspirációkat adtak. Most, hogy két kisgyerek anyukája vagyok, egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy ezt a szenvedélyt hivatássá formáljam, és ezzel az úttal induljak el.

És most érkezik a jól ismert kérdés: vajon ebből valóban meg lehet élni?

Ez a kérdés teljesen helytálló. Nem csupán a könyvillusztrálás esetében merül fel, hanem más kreatív tevékenységek kapcsán is. Az illusztrátorok világában rengeteg tehetséges művész bontogatja szárnyait, így igazán nehéz kiemelkedni a zajból. Az egyetem befejezése óta szabadúszóként vagy vállalkozóként dolgozom, és mindig is több lábon kellett állnom; valószínű, hogy ez a jövőben sem fog változni.

Elhatároztam, hogy ameddig folyamatosan érkeznek megkeresések, és amíg az új ötletek áramlanak belőlem – ahogy most is – addig nem állok meg, és folytatom a munkát.

A rajzaid témái mondhatni mindenkit - máshogyan - érintő, mégis univerzális témák, és ez egyfelől hálás dolog, másfelől talán épp ebben rejlik a feldolgozásuknak a komplexitása is. Te hogyan döntöd el, hogy mikor, mihez nyúlsz? Van benned ezzel kapcsolatban tudatosság, vagy ösztönösen rajzolsz?

Inkább ösztönösnek mondanám - a saját valóságom, környezetem határozza meg, hogy milyen témák merülnek fel bennem. Ha valami történik velem, valamit látok, ami érdekes és szórakoztató számomra, akkor rögtön megjelenik egy kép a fejemben, amit később lerajzolok, némi költői túlzással, ez adja a humorát. . Hogy miért? Mert ez tölti ki a napjaim legnagyobb részét.

Az alkotói folyamat során gyakran merülnek fel bennem olyan témák, amelyekről szívesen beszélnék, de eddig nem volt lehetőségem kellően mélyre ásni. Például a társadalmi egyenlőtlenségek, a környezeti válság vagy a technológiai fejlődés etikai kérdései mind olyan területek, amelyek iránt különös érdeklődést érzek. Többször elgondolkodtam azon is, hogy a politikai és közéleti témákat élesebben, talán provokatívabb módon közelítsem meg. Szeretném, ha a munkáim ne csupán szórakoztatnának, hanem elgondolkodtatnának, és párbeszédet generálnának a nézők között. A kritikai gondolkodás és a társadalmi felelősségvállalás fontos aspektusai az alkotói létemnek, és úgy érzem, hogy ezek a témák megérdemlik, hogy mélyebben is foglalkozzak velük. Talán érdemes lenne új formákat keresni, például dokumentarista megközelítéseket, vagy interaktív projekteket, amelyek lehetőséget adnak a közönség aktív bevonására. Az alkotás nem csupán a mű létrehozása, hanem egyfajta párbeszéd is, és szeretném, ha a munkáim révén a nézők is részt vennének ebben a diskurzusban.

Én határozom meg, miről alkotok, csupán az idő az, ami néha megköt. E tekintetben szinte bármire nyitott vagyok, a lehetőségek tárháza végtelen. Igen, kiemelten fontos számomra, hogy a társadalmi kérdések is tükröződjenek a munkáimon, ezért időnként készítek ilyen jellegű rajzokat is, de ezek száma jóval alacsonyabb, mint a többi témámból készült alkotásé. Jelenleg éppen keresem a megfelelő kifejezési módot ehhez.

Az első kisfiam mindössze kéthónapos volt, amikor Ukrajnában kitört a háború. Élénken él bennem az a sok éjszaka, amikor mellette ülve bújtam a hírekbe a telefonon, és láttam a lebombázott kórházak szívszorító képeit, a háború közepén vajúdó nőket. Ekkor, a kicsi babával a karjaimban, minden sokkal intenzívebben hatott rám. Rettenetesen féltem, vágytam arra, hogy segíthessek, ugyanakkor tehetetlenség fogott el, és friss anyaként igyekeztem távol tartani tőle ezt a borzalmas valóságot. Azóta rengeteg esemény zajlott le: háborúk, amelyek újabb gyermeki és anyai sorsokat formálnak, és amelyeket a hírekben követhetünk nyomon... Később megszületett egy rajz is erről, amelyen a háborúk árnyéka a mi biztonságos otthoni buborékunkat fenyegeti.

Az idei Budapest Pride eseményének betiltásával kapcsolatosan egy különös kép él bennem. Elképzeltem, ahogyan a magyar kormány megpróbálja elhalványítani a szivárványos zászlók élénk színeit, mintha csak egy szürke fátyolt akarna ráhúzni a sokszínűségre. Gyakran úgy érzem, hogy még a bolgár valóságot is könnyebb megértenem, mint a saját hazám helyzetét. Nemrégiben egy helyi együttműködés keretében készült el egy rajzom, amely több társadalmi problémát is érintett, és nagyon sokat mond rólam és a körülöttem zajló világról.

Ez pont az a helyi (plovdivi) együttműködés, amire korábban céloztam. Kutyasétáltatás során barátkoztam össze évekkel ezelőtt egy fiatal nővel, aki a "Grad za horata" (Az emberek városa) nevű helyi csoport tagja. Lelkes aktivisták ők, akik arra buzdítanak mindenkit, hogy jelentsék be, ha bármi problémát látnak, a legapróbb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig. . Például: a házunk előtti folyó menti sétány beton korlátjáról ellopták a kör alakú fa üléseket, és maradt a helyükön rengeteg nagy kiálló csavar, amibe bárki (gyerek, idős) beleülhet véletlenül. Ezt nagyon sokan bejelentették az önkormányzatnál, hónapokig így volt, aztán egyik reggel új fa ülések voltak felszerelve!

De olyan témák is felmerültek, hogy a Maritza folyó közepén húzódó kis sziget helyén, ahol védett madarak élnek, legyen-e a fák helyett élményközpont és csúszdapark. Egyik, itt legtöbbet megosztott rajzomon egy TV előtti kanapén fekvő ember mondja, hogy ő akar változást, de nem megy el szavazni, mert az ő egyetlen szavazata úgysem ér semmit. Imádtam ezeket csinálni, mert én is sok ilyen dolgot kiszúrtam, mivel rengeteget sétálok a kutyánkkal és a gyerekekkel. Így vettem észre azt is, hogy az automata locsoló a sétányon nem a füvet, hanem a padot és a járdát locsolja, vagy hogy a járda burkolólapok úgy mozognak, ha rálép az ember, mint a Super Mario játékban.

Nagyon izgalmas kezdeményezés, és valóban, Budapesten, valamint más magyar városokban is érdemes lenne több hasonló programot és összefogást elindítani. A közösségi média terjedésével az illusztrátorok szerepe jelentősen átalakult az utóbbi években. Míg korábban elsősorban nyomtatott anyagokhoz készítettek műveket, ma már közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a közönséggel, és saját platformjaikon népszerűsíthetik munkáikat. Ez nemcsak a láthatóságukat növeli, hanem lehetőséget biztosít számukra, hogy közvetlen visszajelzéseket kapjanak, és valós időben reagáljanak a közönség igényeire. Az illusztrációk nemcsak művészi kifejezésformaként, hanem a személyes márkák építésének eszközeként is funkcionálnak, így a közösségi média valódi katalizátora lett a kreatív közösségek fejlődésének.

Én azt gondolom, a szerep és a cél ugyanaz maradt: informálni, szórakoztatni, megmutatni különböző nézőpontokat egyedi képi megjelenítéssel. A közösségi média erre nagyon jó terep, hiszen sok emberhez el lehet jutni, és - bár egyre inkább a videók kerülnek előtérbe -

a képeknek, a vizualitásnak nagyon nagy szerepe van.

Nyilvánvaló, hogy a rajzolás számodra terapeutikus élményt nyújt. Volt olyan időszak az életedben, amikor nehezebben tudtál kapcsolódni ehhez a kreatív áramlathoz, és úgy érezted, hogy valami másra lenne szükséged?

Számomra a rajzolás igazi menedék, ahol a lélek megpihenhet. E tevékenység varázsa gyerekkorom óta elkísér, amikor még a színes ceruzák és a papírlapok világában bújtam el a külvilág zajai elől. Most, hogy kisgyerekeim vannak, akik folyamatosan igénylik a figyelmemet – napközben és éjszaka egyaránt – egyre inkább érzem, mennyire fontos számomra ez a kreatív időtöltés. Egy-egy félóra rajzolás, amikor a kicsik végre álomba szenderülnek, igazi kincs számomra. Ilyenkor a csend és a színek harmóniájában újra önmagam lehetek, távol a zűrzavartól.