Fedezd fel az amerikai fotográfia legnagyobb mestereinek ikonikus alkotásait Budapesten – egy felejthetetlen utazás Pálfi György autómámoros látásmódján keresztül.

Láttam kinn a kerthelyiség előtt egy szép oldtimer autót. Ön jött vele?

Persze, ez most így alakult, de valóban véletlennek mondható.

Az autók iránti vonzalmam már gyerekkorom óta jelen van, amikor a szüleim gyakran vittek el autós kirándulásokra. Az úton a táj változása mindig izgalmas volt, és az autók különböző formái, színei és stílusai lenyűgöztek. Ahogy felnőttem, ez a szenvedély csak fokozódott, és a kocsik nem csupán közlekedési eszközökké váltak számomra, hanem a kreativitás és a művészet kifejezésének eszközeivé is. Az autók világában való elmerülésem során sok időt töltöttem különféle autós rendezvényeken, kiállításokon és találkozókon. Ezek az események nemcsak a járművek csodálatára adtak lehetőséget, hanem arra is, hogy megismerjem mások tapasztalatait és történeteit. Így született meg az ötlet, hogy egy fotógyűjteményt készítsek, amely bemutatja az autók szépségét, a különböző kultúrák autóipari örökségét, és a mögöttük húzódó történeteket. A gyűjteményem nem csupán autókról szól, hanem azokról az élményekről és kapcsolatokról is, amelyeket ezek a járművek hoztak az életembe. Minden egyes kép egy utazás, egy pillanat, amely megörökíti a sebesség, a stílus és a szenvedély egyedi keverékét, amely az autók világát körülveszi. Célom, hogy ez a gyűjtemény inspirálja másokat is arra, hogy felfedezzék az autók iránti szeretetüket, és megosszanak hasonló élményeket.

Gyerekkoromban több matchboxom volt. Ezeket a '70-es években talán csak egyetlen helyen, a Deák téri Hobby Boltban lehetett venni. Hosszú sorban állások után kerültek a karácsonyfa alá. Iskolás korom egyik kedvenc játéka volt az autóskártya: a lapokon sok nyugati kocsi szerepelt - a csepeli Merkúr-telepen valamivel kisebb volt a felhozatal. Aztán a '90-es évektől a munkám révén intenzívebb lett a kapcsolatom a modern autókkal. Engem egy autó formája, az ergonómiája, a belső kialakítása mindig jobban érdekelt, mint a motorikus teljesítménye.

Szinte sosem csináltam próbautat, amikor autót vásároltam. Ha a külső dizájn vagy a belső tér nem nyerte el a tetszésemet, akkor számomra lényegtelen volt, hogy milyen erős a motorja.

Úgy tűnik, hogy a '90-es évek elejére az autók világában mintha eltűnt volna az egyéniség varázsa. Emlékezzünk vissza az '50-es évekre, amikor a formatervezés és a motorikus teljesítmény terén számos valódi mestermű született. Gondoljunk csak a kis Fiat 500-asra, amely tele volt bájjal és karakterrel, míg a prémium kategóriát az időtlen elegancia hatotta át, olyan formatervező géniuszok keze nyomán, akik jellemzően Olaszországból érkeztek. Manapság már csak nosztalgiával tekinthetünk vissza arra az időszakra, amikor az autók nem csupán közlekedési eszközök voltak, hanem igazi műalkotások, amelyeket szeretettel és precizitással készítettek manufakturális környezetben. Sajnos, ez a varázslatos korszak mára már csak emlék.

Mikor kezdte el a kortárs művek gyűjtését, és mi motiválta ebben a döntésében?

A '90-es évek közepe óta gyűjtök kortárs műtárgyakat, jellemzően festményeket. Az első képet egy olyan aukción vettem, amelyet Einspach Gábor vezetett. Próbáltam barátkozni a klasszikusok munkáival, de hamar rájöttem, hogy nem az lesz az én irányom. Mint kortárs gyűjtő gyakorlatilag a Várfok Galériával együtt "nőttem föl". Nem fotógyűjtőként tartanak számon, csupán néhány fotóm van kortárs művészektől: Göbölyös Luca lentikuláris sorozata, Maurer Dóra, Agnes Denes munkái. A fotográfia műfaját nagyon szerteágazónak éreztem, és végül mindig inkább egy kortárs művész olajfestményénél vagy egy üvegszobornál kötöttem ki.

Az egyik első fotográfia, amely a későbbiekben jelentőségteljes tematikus gyűjteményem alapját képezte, egy konceptuális alkotás volt, Thomas Ruff munkája a talált képeket újraértelmező sorozatából. Ezt követően a neves kölni Zander Galériában mélyebb betekintést nyertem számos amerikai fotográfus, mint Ed Rusha és Joel Meyerowitz, alkotásaiba, és végül vásároltam is tőlük. Ezek a művek mind az autókhoz és Amerikához kötődtek. Az autók nem voltak a főszereplők számomra; sokkal inkább Amerikát kerestem a felvételeken. A gyűjtés kezdetén nem volt világos irányom, de körülbelül a tizedik kép után elkezdtem komolyan elgondolkodni azon, hogyan is tudnám a gyűjteményemet tudatosabban fejleszteni.

Kik segítették a fotógyűjtemény a felépítésében?

Gyakorlatilag senki. Alaposan átgondoltam, milyen elemeket gyűjtsek össze ahhoz, hogy olyan kollekciót alakítsak ki, amely nem csupán a nézők számára nyújt értéket, hanem számomra, mint gyűjtőnek is gazdag élményt ad, ráadásul nemzetközi szinten is érthető és elismerhető. Ez az utóbbi szempont különösen fontos számomra. A minőség pedig elkerülhetetlen tényező. A gyűjteményem olyan neves alkotók munkáit tartalmazza, akik az amerikai fényképezés csúcsát képviselik – ez tudatos döntés volt a részemről. A képek témája vagy autók, vagy autóelemek, emberek pedig alig vagy egyáltalán nem találhatóak rajtuk, csak néhány esetben.

Miért lett ez az újabb kitétel is része a gyűjtés szempontjainak?

Kezdetben nem volt szándékos választás, de valamiért vonzódtam azokhoz a felvételekhez, amelyeken nem találkoztam emberekkel. Ezek a képek lenyűgöztek. Ugyanakkor azt is kifejthetném, hogy...

tudat alatt nem akartam érzelmi-pszichológiai vetületeket bevonni a gyűjtési szempontok közé. Olyan képeket kerestem, amelyek Amerikáról szólnak és fotótörténeti, fotótechnikai szempontból is érdekesek.

Ez egy nehéz vállalás, ugyanakkor egy érdekes utazás és tanulási folyamat volt a számomra. Kerestem a kis történeteket, kapcsolódásokat a képek között; több ilyen szál is van a gyűjteményben.

A '90-es évek közepétől kezdve rendszeresen bejártam az Egyesült Államokat, több ezer kilométert tettem meg az utakon, különösen Kaliforniában. Mindig is vonzott a vidéki Amerika varázsa, a modernista építészet és az amerikai autós kultúra. Azonban mára a tájat főként koreai és japán autók uralják, és most már a kínai modellek is felfedezhetők a forgalomban. Mindez gyökeresen megváltozott az olajválság beköszöntével, ami valódi fordulópontot jelentett Detroit számára, és elindította a hanyatlás első hullámát.

Nem bízott műkereskedőre a gyűjtés korai szakaszában?

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: Nem. Miután világosan meghatároztam a fókuszomat, elkezdtem felfedezni az internet adta lehetőségeket, hogy feltérképezzem a vezető amerikai fotográfusokat. Közelről megvizsgáltam ezeknek a művészeknek a portfólióit, weboldalait és kiállításait. Feliratkoztam különböző levelezőlistákra, így folyamatosan értesülök az újabb és újabb látnivalókról. A gyűjtés során felfedeztem olyan neves amerikai galériákat, mint a Bruce Silverstein, a Robert Klein és a Jackson Fine Arts, akik mindig értesítenek, ha számomra érdekes darabjuk akad. Rendszeresen átnézem az összes fontos kiállítás előzetes anyagát, valamint a viewing roomok kínálatát. Olyan gazdag mennyiségű nemzetközi kortárs művészetet és aukciós anyagot tapasztalok, ami szerintem Magyarországon csak nagyon kevés gyűjtő számára elérhető.

Ismersz olyan fotógyűjteményt, amely hasonló tematikára épül? Az amerikai autók lenyűgöző formavilágát és az azt körülvevő gazdag, sokszínű kultúrát figyelembe véve, könnyen elképzelhető, hogy mások is felfedezték ezt az izgalmas világot.

A világ számos helyén találkozhatunk hasonló gyűjteményekkel, amelyek ugyanakkor sokkal szélesebb perspektívát kínálnak a témák terén. Például a Foundation Cartier rendelkezik egy lenyűgöző, amerikai autókra fókuszáló gyűjteménnyel, amelyről könyvet is publikáltak. Nyilvánvaló, hogy ezzel a szinttel nem tudok versenyezni, de emellett számos egyéb, hasonló tematikájú fotóalbum is elérhető a piacon.

Mely fotográfusokkal volt alkalma személyesen találkozni?

A gyűjtött fotóim zöme idős amerikai művészektől származik, akik már ritkán vetik be magukat az utazások forgatagába. Bár személyesen nem volt alkalmam találkozni velük, számos művésszel folytattam levelezést a gyűjtésem és a jelenlegi kiállítás kapcsán. Amikor meséltem nekik a projektemről, sokan meglepődtek, és azt gondolták, hogy kurátorként keresek anyagokat egy kiállításhoz.

A gyűjtők általában nem követik ilyen egyenes úton a képeket, igaz?

Nem tudom pontosan, hogyan is fogalmazzam meg, de az tény, hogy sokakat meglepett, hogy valaki Magyarországról ilyen mélyen érdeklődik a munkájuk iránt, és ráadásul még felkészültséggel is bír a témában. A tervezett albumhoz bizonyos engedélyeket is be kellett szereznünk. A könyv egyik szövegírója Marla Hamburg Kennedy, aki amerikai kurátor és műkereskedő, és ő írta a kiállításon megjelenő szöveget is. A gyűjtés során találkoztunk, és azonnal közös hangra lelünk. Rajta keresztül sikerült beszereznem például Dennis Hopper ikonikus, korai fotóját, a Double Standardet, valamint Peter Hujar lenyűgöző képét, amely egy esti benzinkutat ábrázol.

Szintén régóta "néztem" William Egglestonnak azt a lilás fényű, esti képét, amely Morton belvárosában készült, és a legelső albumában, a Guide-ban is szerepelt. Három évet vártam, mire az eladó úgy döntött, hogy megválik tőle. Most ez a kép is ott látható a kiállítás nyitótermében.

A teremben, amelyet most említettél, talán a legjelentősebb művészi nevek sorakoznak. Különösen figyelemre méltó Berenice Abbott 1936-ból származó alkotása (Benzinkút, Tremont sugárút és Dock utca, Bronx, 1936/1979), amely egyedüliként képviseli a második világháború előtti időszakot. A többi mű 1945 után készült, egészen a legfrissebb, 2023-as darabig, amely lezárja a kiállítást és a gyűjteményt egyaránt.

Az első teremben egy különleges kép fogad minket: Robert Frank legendás The Americans sorozatának Letakart autó című alkotása. Ez a fotográfia nem csupán a művész egyik legismertebb munkája, hanem a kiállítás legértékesebb darabja is. A teljes sorozat tavaly a Zander Galéria keretein belül került bemutatásra, a művész születésének 100. évfordulója tiszteletére. Hosszú időn át kutattam ezt a fotót, és most végre itt állhatok előtte.

A letakart autó mint fotótéma egyébként több művészt is megihletett, a kiállításban például Todd Hidótól is van egy ilyen. A nyitó teremben William Egglestontól - aki jelenleg a legdrágább műveket készítő élő amerikai fotográfus - három fotó is látható, kettő a "Los Alamos"-sorozatból, illetve a már említett, Morton belvárosában készült éjszakai kép. De van ott egy másik Robert Frank kép is - szintén a The Americans sorozatból -, amelyen egy Chevrolet hátsó szélvédője látszik, rajta keresztény tematikájú matricák (pl. "Krisztus meghalt a vétkeinkért"), ami jelzi a vallásosság szerepét Amerikában. Ez a kép is úgy beszél az amerikai társadalomról, hogy közben nincs emberi alak rajta.

A képek nagyrészt kronológiai sorrendben kerültek fel a falakra, és csaknem 90 évnyi fotótörténetet ölelnek fel. Magának az amerikai autókultúrának a fejlődéstörténete is végigkövethető bizonyos fokig, hiszen a különböző évtizedekben más-más stílus szerint készültek a kocsik.

Említette, hogy Robert Frank képéért adta a legtöbbet. Mondjon egy számot!

Egyes aukciókon már 20 millió forint feletti áron is gazdára talált ez a műalkotás. Ez talán jól szemlélteti, mennyire értékesnek számít.

Van olyan fénykép, amelyet nagyon szerettem volna birtokolni, de végül nem jött össze?

A gyűjtés szinte már véglegesen befejeződött, igazából nem igazán keresek újabb alkotásokat, de azért még mindig lenne néhány lehetőség, ami felkeltette az érdeklődésemet. Különösen vágyom egy gyönyörű, impozáns Eggleston képre, de sajnos az árak már az egekbe szöktek.

Az elhunyt New York-i ikertornyok számos fényképen feltűnnek, örökítve a város ikonikus sziluettjének egy tragikus, de emlékezetes pillanatát...

Igen, például Joe Maloney képén vagy Mitch Epstein fotóján. Érdekes belegondolni, hogy Agnes Denes, akinek most a Szépművészeti Múzeumban van kiállítása, nem messze az utóbbi képen megörökített helyszíntől vetett be egy kb. 100× méteres területet búzával, amit aztán le is aratott, miközben az egész folyamatot fotókon dokumentálta.

A kiállított művek világosan tükrözik a '70-es évek New York-i atmoszféráját, melyet sokan Budapestről talán egészen másként képzelnek el. Az alkotások révén bepillantást nyerhetünk a kor sajátos hangulatába és a város vibráló kultúrájába, amely eltér a megszokott elképzelésektől.

Egy másik visszatérő elem a benzinkút, amely több fotón is megjelenik. Nem véletlenül: az amerikai utazásnak, a motorizációnak ez egy fontos kelléke. Érdekesség, hogy az 1936-os Berenice Abbott-képen ugyanolyan a Texaco logó, mint több évtizeddel később Joe Maloney fotóján. A cég ennyi idő alatt sem változtatott az ikonikus emblémán.

A visszapillantó tükör folyamatosan megjelenik a gyűjteményében található alkotásokban, mint egy visszatérő szimbólum.

Ezt kissé poétikus dolognak tartom. Szokták mondani, hogy ne felejtsen el az ember a visszapillantó tükörbe nézni, hogy tudja, honnan jött. Talán Lee Friedlander híres sorozatának képein látszik ez az alkatrész a legtöbbet, amikor egy autóból fényképezte Amerikát. Tőle a gyűjteményemben szereplő képet már kifejezetten azért vettem, hogy bővítsem a kollekció ezen vonalát.

Vannak olyan művészek is, akiket saját felfedezésként hoztál be a gyűjteménybe?

Mindenki, akitől fényképem van, valamilyen módon hozzájárult a fotográfia világához, de nem mindegyikük elengedhetetlen figura. Al Satterwhite például sajtófotósként kezdte pályafutását, és hosszú ideig reklámfotózként is dolgozott, de az ő neve már bejárta a fotográfiai kánont. Képein a híres floridai autóversenyek, mint Daytona és Sebring, elevenednek meg, ahol a legendás AC Cobra Shelby, a Ferrari és a Chevrolet versenyautói tükröződnek.

Ön is szokott autóversenyezni?

Csak az oldtimerversenyek világában, ahol a közepes eredmények is értékesek, és a hangsúly nem a sebességen, hanem az ügyességen és a túrázás élvezetén van. Amerika sokszor a sebesség és a méret bűvkörében él, ezért is található a gyűjteményben Richard Misrach lenyűgöző képe, amely a Bonneville-sivatagban készült. Ez a hely évtizedek óta a szárazföldi sebességi rekordok szülőföldje. A kép kompozícióját rendkívül vonzónak találom, hiszen a furgon, ami rajta látható, Amerika legnépszerűbb autótípusa, a legnagyobb darabszámban eladott modellje.

Mikor volt az utolsó alkalom, hogy Amerikában járt?

Január hónapjában. A választások óta izgalmas események zajlanak, és még mindig várhatóak újdonságok, de ezek a változások nem igazán érintik az amerikai táj lényegét. A települések között elterülő üres terek, a szupermarketek megjelenése, és a városok felépítése – mindez Ernst Haas ikonikus fotóján is lenyűgözően tükröződik: a 66-os út, Albuquerque szívében, Új-Mexikóban. Vagy ott van Jeff Brouws lenyűgöző felvétele, amelyen egy piros Mustang áll egy régi motel előtt Las Vegasban. Az a pillanat annyira időtlen, hogy akár tegnap is rögzíthette volna a fotós.

Él együtt ezekkel a fényképekkel?

Az irodám falai tele vannak inspiráló képekkel, többek között Eggleston, Ed Rusha, Evelyn Hofer, Thomas Ruff és Ezra Stoller műveivel. Kollégáim az évek során megszokták ezt a vizuális környezetet, és már hiányolják, hogy nem találkoznak velük nap mint nap. A kiállítás után mindenképpen frissíteni fogom a képeket, hiszen jólesik ránézni ezekre a művészi alkotásokra.