"Ami biztos: valami hiányzik, / elengedtem magamtól, és végérvényesen itt ragadt." - Fedezd fel Rakovszky Zsuzsa legújabb verseskötetét! - Könyves magazin

Rakovszky Zsuzsa Délutáni éjszaka című verseskötete az álom és ébrenlét, a délután és éjszaka határain mozog, hogy az én legtitkosabb részeit is felfedje. Olvass bele!

Mennyi mindent hagyunk magunk mögött az évek sodrásában? Valóban ugyanazok az emberek néznek ránk az egykori fényképekről, vagy már rég mások vagyunk? Rakovszky Zsuzsa legújabb verseskötete egy ismerős, de mégis titokzatos világba kalauzol, ahol a jelen és a múlt, a nappali fény és az éjszaka sötétsége, az ősz színei és a tél hidege, az álom birodalma és az ébrenlét határvonalain mozog. Ezen a sejtekkel teli terepen a gondolatok elmosódnak, a logika pedig átadja helyét a kétségeknek és vágyaknak. A Délutáni éjszaka számos szabadversen és szonetten keresztül kutatja ezeket a határokat, hogy monológok és párbeszédek formájában felfedezze az énünk rejtettebb, kevésbé ismert aspektusait. Tavaly a szerző novelláskötete, a Vattacukor is megjelent, amelyet az év legjobb könyvei közé soroltunk.

Ha az éjszaka leple alatt, csukott szemhéjaim mögött...

A belső sötétséget kutatom ébren,

A nappali maradványok között,

Az emlékek fényei cikáznak a sötétség mélyén.

saját elmémben, mint egy végtelen

A tükörterem varázslatos világában, képek tengerében lebegek.

Látok mindent, ami történt velem,

csak azt nem látom, aki látja mindezt:

az ént, az önmagát néző szemet,

a sejtek közt bujkáló szellemet

a fogaskerekek között, a test mechanikus világában.

Valaki jár-kel, visel egy nevet,

látszik a tükrökben, a kirakat üvegében:

Tudom, hogy én vagyok az, de valahogy mégsem érzem magam így.

*

Mondják, hogy ha valóban elmerülsz önmagad mélységeiben,

Felfedezel valakit, aki már nem az, akit valaha ismertél.

Ha a felszínen önként lemondtál róla...

apád, anyád, házad és nyájadat,

A látást igen, de nem a szemet.

S ha a végső sötétség elnyeli minden egyes emlékemet,

mint a vízcsöppet a forró homok, felissza,

Akkor sem adhatom fel önmagam.

mert ami egyszer az Egészből kiszakadt, az már sosem térhet vissza ugyanabba a harmóniába, amelyből eredett. Az elszakadás nyomot hagy, és a különválás súlya új utakra terel, új élményeket és felfedezéseket hozva.

Még az is, aki ajándékozta, nem kaphatja vissza.