De hol rejtőznek a Tisza Párt által beharangozott jelöltek? - Mandiner

A megfelelő jelöltek hiánya magyarázat lehet arra is, hogy a Tisza Párt egyetlen időközi választáson sem méreti meg magát, írja a Magyar Nemzet.
Egyelőre nem lehet tudni, a Tisza Párt kiket fog indítani a jövő évi parlamenti választáson a 106 egyéni választókörzetben, mindez a Magyar Nemzet szerint azt is bizonyítja, Magyarék súlyos káderhiányban szenvedhetnek. A lap szerint Magyar Péteréknek ebből a szempontból nemcsak a kormánypártokkal, de még a DK-val is nehéz lesz felvenni a versenyt, Gyurcsányék ugyanis sorra mutatják be, kik lesznek az egyéni jelöltjeik.
A megfelelő jelöltek hiánya magyarázat lehet arra is, hogy a Tisza Párt egyetlen időközi választáson sem méreti meg magát, így - ha megrettennek egy éles választástól - az elnök nem tudja a pártját kormányzóképes erőként feltüntetni. A Magyar Nemzet emlékeztet, a Tisza Párt kongresszusán sem esett szó az esetleges jelöltekről, csak két levitézlett és bosszúszomjas embert sikerült bemutatniuk mint szakértőket.