A DK és a Momentum mögött most már Tisza is megjelenik, hiszen a külső érdekek által befolyásolt ellenzéki politikai táj a közeljövőben újabb fordulatot vehet. Az ellenzéki pártok működése és irányvonala egyre inkább a külső tényezők hatása alatt áll, ami


Békés Márton már 2021-ben, az akkori ellenzéki összefogásra utalva tökéletesen megfogalmazta, hogy lényegében egy nemzetközi párt jött létre a magyar kormánnyal szemben - kezdte legújabb videóelemzését Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője idézte az intézet igazgatójának akkori gondolatait, aki úgy fogalmazott, ez nem ismeretlen a hazai történelemből, hiszen ez immár száz éve újra és újra felbukkanó mintázat: a magyarországi progresszív erők (radikális liberálisok és velük szövetkező baloldaliak) 1918 óta külföldi érdekeket kiszolgáló, kívülről irányított, egységes csoportot képeznek. A 20. század során több alkalommal is koalícióra léptek egymással, hogy keleti vagy éppen nyugati irányból várva az utasításokat, a nemzeti érdeket alárendeljék a mintául választott égtáj akaratának, amelyet a mindenkori "haladás" aktuális hordozójának véltek.

2022-ben az ellenzék súlyos vereséget szenvedett el, annak ellenére, hogy a külföldi támogatóik több milliárd forintot invesztáltak beléjük. Emlékezetes pillanat volt, amikor Márki-Zay Péter, az akkori ellenzéki miniszterelnök-jelölt, nyilvánosan elismerte, hogy jelentős összegeket kaptak az Egyesült Államokból. Később kiderült, hogy az Action for Democracy (AD) mellett egy svájci alapítvány is támogatta az ellenzéki kampányokat. Deák Dániel szerint ez a külföldi befolyás nem új keletű, hiszen már korábban is láthattuk, hogy az ellenzéket külföldről irányították. Például Karácsony Gergely előválasztási kampányában hirtelen 500 millió forint bukkant fel egy ismeretlen forrásból, ami a "donációs ládikák" rejtélyes történetéhez kapcsolódik.

A Momentum kapcsán az elemző megjegyezte, hogy a párt a 2018-as parlamenti választások előtt komoly reményeket táplált. Szinte minden külföldről támogatott ellenzéki médium, valamint jelentős nemzetközi lapok is Fekete-Győr András mögé sorakoztak fel, aki az ifjú Orbán Viktorként lett bemutatva, és sokan úgy vélték, hogy ők formálják majd a magyar politikai jövőt. 2017 második felében, alig néhány hónappal a párt megalakulása után, Emmanuel Macron francia elnökkel készítettek közös fotót, aki elégedetten nyilatkozott arról, hogy a Momentum megakadályozta az olimpia megrendezését Magyarországon, így Párizsban biztosnak tűnt az olimpia lebonyolítása. Macron nem csupán a magyar olimpiai projekt elleni fellépés miatt üdvözölte a Momentumat, hanem ambiciózus tervei is voltak a liberális párttal az európai politika alakításában. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a Momentum a külföldi támogatóik szemében az Orbán-kormány elleni harc egyik kulcsfontosságú eszközévé vált.

A 2018-as és a 2022-es parlamenti választás elbukása után a külföldi érdekkörök új szereplő iránt néztek, a régieket pedig a jelek szerint teljesen eldobták, már Gyurcsány Ferenc is távozik.

Deák Dániel véleménye szerint Magyar Péter megjelenése új reménységet hozott a politikai palettára, így a teljes propagandagépezet és a nemzetközi kapcsolatrendszer a Tisza mögé sorakozott fel. Azok, akik korábban a Momentumot, a DK-t és a közös ellenzéki listát támogatták, most Magyar Péterben látják a kiutat. Deák Dániel arra is kitért, hogy az ellenzéki szereplőktől, így Magyar Pétertől is, mit várnak el: a feltételezések szerint hajlandó lesz teljesíteni minden olyan elvárást, amely Brüsszelből és a nyugati nagyhatalmaktól érkezik. Ennek részeként valószínűleg támogatni fogja a genderkérdéseket, a háborús helyzetet, Ukrajna uniós integrációját és a migrációval kapcsolatos politikákat is. "Beáll a sorba, és mindent támogat, amit Brüsszel sürget. Persze ezt nyíltan sosem fogja bevallani, de a tettei világosan mutatják, hogy az Európai Néppárt tagjaként a globalista irányvonalhoz csatlakozott" - emelte ki az elemző.

Ennek a jele szerinte egyebek mellett, hogy a tiszások ott folytatták, ahol a momentumosok és a DK-sok abbahagyták:

Sokan abban reménykednek, hogy Magyarország ne kapja meg azokat az uniós forrásokat, amelyekre jogosult lenne, miközben ukrán zászlót viselő pólóban ünneplik Zelenszkij háborúpárti beszédét. Az Európai Néppárt tagjaként pedig aktívan támogatják a háborúpárti és ukránbarát politikai döntéseket az uniós színtéren. Fontos megjegyezni, hogy Magyar Péter próbálkozásai a közvélemény előtt való eltitkolásra egyre inkább kudarcot vallanak, hiszen az Európai Néppárt keretein belül nem tudja nyíltan elhatárolni magát ezektől a törekvésektől.

Related posts