Egy év Erdély szívében – olvasónk élményei Erdély, ez a varázslatos táj, tele természeti csodákkal és gazdag kulturális örökséggel, egy évnyi felfedezésre invitálta olvasónkat. Az ittlét során nem csupán a lenyűgöző tájakat ismerte meg, hanem a helyiek v

Egy év Erdélyben: A Transylvania földjén kóborló szegény vándor könyörgései és sóhajtásai az erdélyi élet keserveiről Lassan eltelt egy év, amióta felfedező utamra indultam Erdély varázslatos tájain. Magyarországról érkeztem, amit itt a helyiek "tápos"-nak hívnak. Most, hogy visszatekintek az elmúlt hónapokra, összegyűjtöttem tíz pontot, amelyekben megosztom veletek a legfontosabb tapasztalataimat – talán tanulságosak lesznek mások számára is.

A Brassó megyei kis magyar szórványfalu, Kóbor kétnyelvű helységnévtáblája már hét éve a helyi közösség szimbóluma. Nem nyertem pályázati támogatást, nem kaptam ösztöndíjat, és nem volt mögöttem semmilyen szponzor. Mindössze a saját elhatározásom és eltökéltségem vezetett ide. Az első hat hónapomat az egykori Szászföld szívében, Nagyszeben közelében töltöttem, majd Székelyföld lett az új otthonom, főként a Gyimesek és Csíkszereda környékén. Régi álmomat valóra váltva, egy nyolcszáz éves szász erődtemplom gondjaira bíztam magam, ahol szívesen fogadtam a látogatókat. Később a turizmus és vendéglátás területén folytattam pályafutásomat. Románia társadalma napjainkban jelentős átalakuláson megy keresztül. Az elmúlt évtizedek során számos ember hagyta el az országot, így Románia az EU-s tagállamok között a legnagyobb mértékű kivándorlást tapasztalta. Ez azt eredményezi, hogy a nagyvárosokon kívül vidéken alig látni húszas és hatvanas éveikben járó embereket; szinte csak kisgyermekek, iskoláskorúak és idősek maradtak otthon. Aki él és mozog, az már elment. A politikai elit ezt úgy fogalmazza meg, hogy aki itt él, az itt is szeretne élni – mennyire igaz! Én is ezért választottam ezt a vidéket. Székelyföld ebben a tekintetben üdítő kivétel, hiszen sok kisgyermekes család található itt. Ha alaposan számba vennénk, valószínűleg kiderülne, hogy a gyerekeket, időseket és a roncstársadalom tagjait leszámítva Romániában körülbelül öt-hat millió aktív, hadrafogható ember él. Ez a szám Magyarországon is hasonló. Így is érdemes megvizsgálni a helyzetet.

Jobb sarokban a fordítva feltett magyar zászló a nagyszebeni Római Császár szálloda homlokzatán 3. Magyarországon sokaknak teljesen hamis az Erdély-képe. A fél évszázaddal ezelőtti két és fél millió erdélyi magyarból mára alig valamivel több mint egymillió maradt. A falvak elnéptelenednek, a városok sorra veszítik el magyar jellegüket. Minden, amúgy üdvözlendő utcafelújítás, homlokzattatarozás során elvész valami a régi magyar (és szász) világból. A magyar nyelv használata erősen visszaszorult. Székelyföld ebben is kivétel, itt valóban létező kétnyelvűség van, a hivatalokban, a kereskedelemben, mindenhol. Az áruházakban románul és magyarul is bemondják az információkat, természetesen szigorúan ebben a sorrendben. De mindezt hol? A tömbmagyar területeken, ahol a magyar lakosság aránya 80-90%-os. A szórványban rég el lehet felejteni a kétnyelvűséget. Ami azért a tömbben is elég relatív, a rendőrt, vagy ahogy itt mondják, a "zsandárt" például mindig mindenki, minden körülmények között automatikusan románul szólítja meg. Reflexek...

Kereszténysziget szász erődtemplománál Erdély kulturális tája drámaian homogenizálódott és romanizálódott, a hajdan virágzó sokszínűség, amelyre egykor büszkén tekintettek az itt élők, ma már csupán foszlányokban létezik. Sajnos szüleink és nagyszüleink olyan Erdélyt hagytak ránk, ahol sok helyen már nehézkes a magyar nyelv használata. Ezért elengedhetetlen a román nyelv ismerete, még ha csupán az alapfokú szinten is. A tömeges elvándorlás következményeként a munkaerőhiány immár két évtizede tartó gyors fejlődést mutató országban érezhető. A nagyvárosok utcáin nem ritka látvány az ázsiai vendégmunkások jelenléte, akik éttermekben, futárszolgálatoknál, vagy akár magasan képzett pozíciókban dolgoznak. Sok magyarországi látogató valószínűleg meglepődik, amikor Kolozsvár főterén a kávézó teraszán egy Fülöp-szigeteki pincér kínálja neki a kapucsínót. Pedig ez a változó Erdély valósága, amely szüntelenül alkalmazkodik és új arcokat mutat.

Az Almakeréki Volt Szász Iskola: Egy Történelmi Kincs Almakerék csendes utcáin áll egy épület, amely a múlt szepességét hordozza magában: a volt szász iskola. Ez a hely nem csupán falakból és tetőből áll, hanem egy egész közösség emlékét őrzi, amely évszázadok során formálódott. Az iskola falai között nemcsak tudás, hanem hagyományok és kultúrák is születtek. A szász közösség diákjai itt formálták meg jövőjüket, miközben a tanárok szenvedéllyel adták át tudásukat. Az épület árnyékában sok gyermek nevetése hallatszott, és a tanórákon megélt élmények örökre bevésődtek a hely szellemébe. Ma már nem csupán egy iskola, hanem egy emlékmű, amely emlékeztet minket a múlt értékeire és a közösség erejére. Az Almakeréki Volt Szász Iskola története folytatódik, és reméljük, hogy a jövő generációi is felfedezik ezt a különleges helyet, amely a tudás és a közösség szimbóluma.

5. Az ország közigazgatása azonban nem igazán készült fel a külföldi érkezőkre ilyen mértékben. Nagyszebenben például a bevándorlási hivatal ügyfélszolgálata, ahol a külföldi munkavállalók regisztrálnak (magyarként ez igazán különleges és szokatlan élményt jelent), naponta mindössze egy órát van nyitva időpontfoglalás nélkül. Ha odautazol, és nem kerül sorra, akkor jöhetsz vissza másnap. Képzeljük el, milyen sorban állás és zsúfoltság vár ott a hét minden napján. 6. A hivatalos ügyek intézése általában véve igencsak körülményes. Külföldiként, ha valaki nem beszél legalább alapszinten románul, különösen nehéz dolga van. Bankszámlát nyitni? Ha nem Székelyföldön, magyar nyelven intézed, készülj fel a legrosszabbra. Az egészségbiztosítás? Hónapokig eltarthat, senki sem tudja, mit kell tenni, mindenki a másikra mutogat, a legtöbbjük viszont türelmesen vár. Itt az emberek láthatóan nagyon megtanultak várni. 7. Az átlagfizetés körülbelül 250-300 ezer forint. Hogyan élnek meg ebből az emberek? Jó kérdés. Egy titkos trükk: szinte mindenkinél vannak falun élő rokonok, akik rendszeresen küldenek friss élelmiszert, így sokat lehet spórolni a vásárlások során. Persze a nyugati cégeknél, multinacionális vállalatoknál ennél jóval többet is lehet keresni. 8. A közlekedés még mindig gyerekcipőben jár. Bár a közelmúltban jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek, így Budapestről már egy rövid, 15 km-es hegyi szerpentinen kívül tükörsima autópályán haladhatunk Nagyszeben felé, a határátlépés sem lassítja feleslegesen az utazást, de ez még mindig nem elég. Ha nem autóval közlekedsz, akkor busszal vagy vonattal nagyon nehézkes és lassú az egyik városból a másikba jutás. Kevés a járat, és azok is rendszerint zsúfolva vannak, az utazási idő pedig elképesztően hosszú. Valószínűleg ezért van, hogy szinte minden családban van autó, sok helyen több is. Ez azonban azt eredményezte, hogy a forgalom drámaian megnövekedett. A városokban és a bevezető utakon állandósultak a dugók, a városi séták pedig már nem olyan kellemesek, mint akár öt-tíz évvel ezelőtt. Minden talpalatnyi helyet elfoglalnak az autók, sok helyen csak oldalazva lehet közlekedni a járdán, és a kipufogógázok miatt a levegő minősége is romlik. Falun sem sokkal jobb a helyzet, minden tele van autóval. A Gyimesekben például egy patak mellett láttam olyan udvart, ahol négy BMW állt. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az egész patakon összesen négy autó volt, mind Dacia. Ma már épp a Daciát látni a legkevésbé, szinte csak a rendőröknek és a taxisoknak van ilyen. Az az érzésünk támad, hogy a Daciát főként exportra gyártják, míg a helyiek új vagy újszerű nyugati autókkal közlekednek. Ez is része a jelenlegi Erdély-képnek. 9. Bárhová is megyek, szinte mindenki meglepődik, hogy Magyarországról érkeztem Erdélybe. A beszédemből azonnal kiderül, hogy nem vagyok helybéli. Ekkor záporoznak a kérdések: honnan jöttem, miért jöttem, mit csinálok, meddig maradok? Ittani szóhasználattal élve "nem tudják elhinni", hogy valaki Budapest helyett Romániát választja otthonául. Remélem, hogy az itt élők tudják, milyen csodálatos helyen laknak, milyen egyedi természeti és kulturális kincsek birtokosai. Végül elfogadják, hogy itt vagyok, de néha úgy érzem, sosem fogják igazán megérteni.

A Gyimesekben március eleje mindig különleges időszakot hoz el. De most felmerül a kérdés: vajon tényleg megelőzött minket Románia? Érdekes, hogy 2025-ben így fogalmazzuk meg a dilemmát, nem pedig úgy, hogy utolértük-e már Ausztriát. A válasz nem olyan egyszerű, mint ahogy elsőre tűnik. Az tény, hogy Románia lenyűgöző fejlődésen ment keresztül az utóbbi évtizedekben. Míg huszonöt-harminc évvel ezelőtt hatalmas távolság választott el minket, ma már nem tapasztalunk olyan éles civilizációs különbséget, mint akkoriban. Itt, Erdélyben is lehet élni, dolgozni, sőt, akár jobban is keresni, mint a hazai viszonyok között. De az élet sokkal több annál, mint hogy csupán a pénzről szóljon. Mint mindenhol, itt is találkozhatunk helyi sajátosságokkal (melyek közül párat már említettem), amelyekkel, ha sikerül barátságot kötni, akkor igazán jól érezhetjük magunkat. Így hát a válaszom: gyere, próbáld ki te is, és tapasztald meg a saját bőrödön! Ferkó Zoltán, 2025. Azoknak pedig, akik inkább a beszámolókat kedvelik: