Egy évre eltiltották az alkoholszonda feltalálóját a gépjárművezetéstől, miután ittas állapotban ült volán mögé.
Richard Lacey, a 70 éves walesi férfi, novemberben egy meglehetősen kínos helyzetbe keveredett Powysban. A bíróság, amely a Llandrindod Wells-i ügyészség keretein belül működik, ittas vezetés miatt eltiltotta őt a járművezetéstől. Az ítélet különösen ironikus, mivel Lacey az egyik úttörője annak a technológiának, amely lehetővé teszi az alkoholszint mérését a kilélegzett levegőből – írja a BBC.
Az egész eset egy kisebb balesettel kezdődött november 23-án, Talgarth térségében, az A479-es országúton. Peugeot-jával kicsit vadul vett be egy körforgalmat, leamortizálva a kocsi egyik kerekét, ami mozgásképtelenné vált. A rendőrök kimentek helyszínelni, és ahogy ez szokás, megszondáztatták a sofőrt. A szonda alkoholfogyasztást mutatott, és kótyagosnak is tűnt. A megengedett maximum 35 helyett 41 mikrogramm alkoholt mértek a leheletében.
Lacey végül 13 hónapra eltiltották a vezetéstől, és 600 font (kb. 300 ezer forint) pénzbírságot kapott, emellett további 325 font (162 ezer forint) egyéb költséget is ki kell állnia. Ha 13 héten belül részt vesz egy ittas vezetéssel kapcsolatos oktatáson, lehetősége van enyhíteni a büntetését. A bíróság előtt bevallotta, hogy ebéd közben néhány pohár bort és néhány pint sört elfogyasztott. Lacey így nyilatkozott a bíróság előtt: