Fedezd fel a tudás határait egy különleges beszélgetés keretében! Stejărel Olaru és Tompa Andrea a legfrissebb Könyvfesztiválon osztják meg gondolataikat egy mindentudó rendszer világáról. Ne hagyd ki ezt az izgalmas eseményt, ahol az irodalom és a techno

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt Stejărel Olaru történész, akivel Tompa Andrea beszélgetett. Szó volt a Securitate működéséről, politikai felelősségről, fikció és tények viszonyáról és generációk között elvesző történelemről is. - Sitku Dorina tudósítása.

Október 2. és 5. között a budapesti Bálna Honvédelmi Központ adott otthont a 30. Nemzetközi Könyvfesztiválnak. Az esemény díszvendége Románia volt, amelynek Kulturális Minisztériuma a Budapesti Román Kulturális Intézettel közösen számos izgalmas programot és beszélgetést szervezett a román irodalom, történelem és kultúra témakörében. A rendezvénysorozat részeként megrendezett „Történeti archívumok: az irodalom forrásai” című beszélgetésen Stejărel Olaru román történész és író volt a vendég. Olaru, aki 2006 és 2008 között a román miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként, valamint 2013 és 2014 között a külügyminisztérium államtitkáraként és a Romániai Kommunista Bűnök Vizsgálata Intézetének főigazgatójaként dolgozott, számos jelentős művet publikált a román titkosszolgálatok történetéről, különösen azok szerepéről a kommunista diktatúra fenntartásában. A beszélgetést Tompa Andrea vezette, amely román nyelven zajlott, szinkrontolmácsolás kíséretében.

Olaru már 25 éve mélyed el a titokszolgálat levéltárának rejtelmeiben, amikor a titkosított anyagok kutatására vonatkozó jogi keretek végre életbe léptek, lehetővé téve, hogy az archívumot egy intézet kezelésébe adják, és a tudósok hozzáférést nyerjenek az eddig elzárt információkhoz. Tompa érdeklődésére, hogy mi inspirálta őt e téma iránt, Olaru a romániai helyzetet idézte fel: a zűrzavaros átmenetet a diktatúrából a demokráciába, valamint a kilencvenes években zajló tömegtüntetéseket, melyek során az emberek a titkos akták nyilvánosságra hozatalát követelték. Számára a kutatás során az igazság felderítése volt a legfontosabb, hiszen ezzel nemcsak a történelmi események tisztázását segítette, hanem az áldozatok méltóságát is helyreállíthatta. A titkosítások feloldása azonban nem ment gyorsan, mivel a politikai akarat hiányzott: a Ceaușescu-rezsim után olyan politikai vezetők irányították az országot, akiknek a múltja szoros kapcsolatban állt Moszkvával, így közvetlenül érintettek voltak a titkos aktákban. Más kelet-európai országokhoz képest Románia a kilencvenes években hátrányos helyzetben volt a múltjával való elszámolás terén, ám Olaru megjegyezte, hogy mára ez a helyzet már nem olyan egyértelmű.

A több ezer dosszié és irat átvizsgálásának módszertanáról, valamint az irodalomra és művészetre gyakorolt hatásáról folyt a diskurzus. Ezek az anyagok egy mindentudó rendszer termékei, ezért a történész hangsúlyozta az intim szféra tiszteletben tartását és a személyes adatok védelmét: a szenzitív információk nyilvánosságra hozatala mások gyengeségeinek kihasználásaként értékelhető. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a gyakran előforduló fikciós elemekre is, hiszen az ügynökök szubjektív látásmódja vagy az információk hiánya sok esetben kitalációkhoz vezetett. Ebből adódóan elengedhetetlen a több forrás, például tanúk vagy a sajtó bevonása, hogy a levéltári jelentések feldolgozása során elkerüljük a fikció történeti adatként való értelmezését. Az etikai határok alkalmazása azonban az ügynökök vizsgálata során nem volt annyira egyértelmű, mint a lehallgatottak esetében, ami új dimenziókat nyitott a téma körüli diskurzusban. Felmerült a kérdés: lehet-e a besúgó is áldozat? Létezik-e egy szürke zóna? Tompa kérdésére a történész hangsúlyozta, hogy ő a lehallgatottak perspektívájára fókuszál, mivel a besúgók többsége nem tanúsított etikus magatartást – sokan közülük valóban bűnösnek számítottak. Ugyanakkor létezik egy szürke zóna, ahol a nyomásgyakorlás és a kényszerítés jelenik meg, amivel a besúgóknak szembe kellett nézniük. Ennek ellenére a történész itt is az egyéni cselekedetek és jelentések elemzésére összpontosít. Voltak olyanok, akik informátorként mentettek meg életeket, túljárva ezzel a hóhér eszén, vagyis a kommunista diktatúrán. A rengeteg, gyakran rendezetlen és annotálatlan anyag átnézésekor sosem lehet biztosan tudni, milyen kép fog kirajzolódni a végén. Tompa ezt egy puzzle-hez hasonlította, amely egy kutató számára kihívást jelentő állapotot teremt, ahol a folyamat végeredménye teljesen kiszámíthatatlan; a végső kép megjósolhatósága az alkotóelemekből fakadóan mindig kétséges.

Román pavilon - Forrás: Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál / Déry Ágoston A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül a román pavilon különleges élményeket kínál a látogatóknak. A román irodalom gazdagságát és sokszínűségét bemutató kiállítás nem csupán könyveket vonultat fel, hanem a román kultúra esszenciáját is megragadja. Déry Ágoston szavaival élve, ez a pavilon egy kapu a román művészet és gondolkodás világába, ahol a látogatók felfedezhetik az új szerzőket, klasszikusokat, és a kortárs irodalom izgalmas irányzatait. Az interaktív programok és a szerzői dedikálások pedig még inkább élvezetessé teszik az itt eltöltött időt.

A titkosszolgálat levéltárával foglalkozás, a korszak történelmének kutatása szervesen kötődik a társadalomhoz - nemcsak az akkorihoz, hanem a maihoz is. A feltárt történeteket meg kell emésztenünk vagy akár elgyászolnunk, az ehhez a munkához kapcsolódó attitűdök pedig az időbeli távolság növekedésével jelentősen átalakultak. Olaru mára már elhalt érdeklődésről számolt be a kilencvenes évekhez képest, amikor is a hozzáférhetőségért és az ügynökök leleplezéséért tüntettek az utcákon. Ennek okát a generációváltásban látta: míg évtizedekkel ezelőtt a lakosságnak a rendszer élő tapasztalat volt, a már nem ebbe beleszületett, fiatalabb korosztály számára történelem, amely nem érdekli őket. Nem tudják, kik voltak ezek az alakok, de akár maga a téma sem vált ki belőlük különösebb reakciót. A jelenséget jól alátámasztja a nem régen kijött romániai közvélemény-kutatás, amely szerint a megkérdezettek 50%-a pozitívan nyilatkozott a kommunista rendszerről. A történész a politika mulasztásaként azonosította, hogy a román társadalom elfelejtette a saját múltját, és nem rendelkezik kellő tudással a történelméről. De nemcsak a népesség, hanem a családok szintjén is felmerülhet felelősség a saját múltunkkal kapcsolatban. Tompa a család és a történész szerepére kérdezett rá az emlékezésben: feladata-e egy családnak szembenézni az ilyesfajta múltjával, vagy ez a történész területe? Hol válnak el ezek a felelősségek? Olaru tapasztalata szerint sok család kezdett és kezd kutatásokba a felmenőiről, tetteikről és szerepükről a kommunista rendszerben, sokan kérnek tőle iránymutatást, hogyan kezdjék meg ezt a folyamatot.

A beszélgetés további része Nadia Comăneci és a Securitate címmel 2023-ban magyarul is megjelent könyvére, a megírására és főszereplőjére, az ötszörös olimpiai bajnok román tornászra fókuszált. A tornász teljes titkosszolgálati megfigyelés alatt állt, aki kapcsolatban állhatott vele, mind megfigyelték - és még a barátait is próbálták beszervezni, hogy még több információt tudhassanak meg róla. Bár a kiskorúak beszervezése törvényellenes volt, létezett az eljárás: Nadia legfiatalabb besúgója 9 éves volt. A 13 évesen Európa-bajnok, majd 14 évesen olimpikon tornászt teljes kontroll alatt akarták tartani - Olaru ezt egyértelműen a propaganda érdekeként azonosította: a sikeres tornász képét a rendszer saját legyőzhetetlenségének reprezentálására tudta felhasználni. Egy idő után ki sem engedték az országból, a teljes körű megfigyelése és kontroll alatt tartása tudtában pedig külön elgondolkodtató lehet, hogyan is tudott megszökni 1989 novemberében - épp a magyar határon át. A körülmények versengéseként jellemezte a szituációt a történész, ahol a szerencse és Nadia remek intuíciós képességei is szerepet játszottak abban, hogy el tudott szökni Romániából. A könyv nemcsak a romániai helyzettel és Nadia történetével, de a '89-es, a környező országokban, köztük Magyarországon is végbement változásokkal és azok hatásaival is foglalkozik, hiszen Nadia sikeres szökéséhez elengedhetetlen volt a magyar hatóságok kooperációja.

Tompa a beszélgetés zárlataként felelevenítette Tamás Gáspár Miklós Literán megjelent írását, amelyet a Obiectiva Theodora című rádiójátékról írt. A dokumentumjáték Illyés Kinga erdélyi színésznő titkosszolgálati aktái alapján készült, és az 1970-es évek Romániájában élő magyar kisebbség életét, illetve a Securitate működését mutatta be lehallgatási dokumentumok alapján. TGM kritikájában kifogásolta, hogy a feldolgozás újrateremti a titkosszolgálat tekintetét: a darab alkotói valójában a Securitate tagjai. Tompa kérdése arra irányult, hogyan lehet elkerülni, hogy felvegyük a titkosszolgálat pozícióját, ha feldolgozzuk a múltat? Olaru szerint a szerzőnek felelősnek kell lennie, felelősséget kell vállalnia azokért a szempontokért és perspektíváért, amelyeket az anyag feldolgozása során alkalmaz az áldozatok tiszteletben tartásának érdekében.

Az utolsó percekben a közönség élénk kérdésekkel bombázta a beszélgetés résztvevőit. Dragomán György különösen a kisebbségi csoportok lehallgatásának részleteire volt kíváncsi, és arra, hogy ki fordította le ezeket a felvett anyagokat román nyelvre. Olaru hangsúlyozta, hogy a titkosszolgálatoknak széleskörű lefedettségük volt, amit részben a más országok titkosszolgálataival való együttműködésnek is köszönhettek. Így a nyelvi korlátok nem álltak a lehallgatások útjában. Emellett a Securitate rendelkezett saját fordítói osztállyal is, de hogy kik voltak ezek a fordítók, és hogyan zajlott a munkájuk, arról a történész nem tudott konkrét információkat adni. Mindazonáltal érdemes elgondolkodni azon, hogy hány olyan részlet lehet még ennek az intézményi kirakósnak, amelyet nem ismerünk vagy nem tudunk azonosítani, de mégis kulcsszerepet játszhatott a terror fenntartásában és a lehallgatások lebonyolításában.