Tragikus esemény történt egy zágrábi általános iskolában, ahol egy első osztályos kislány életét vesztette. A bűncselekmény sokkolta a közösséget, és mély fájdalmat okozott a családjának és barátainak.


A 19 éves támadót egy évvel ezelőtt már nyilvántartásba vették mentális gondjai miatt, miután kísérletet tett az öngyilkosságra.

Egy 19 éves fiatal férfi súlyos késes támadást intézett egy tanár és több diák ellen a horvát fővárosban, Zágrábban. A tragikus esemény során egy hétéves kislány, aki szintén áldozatul esett, a helyszínen életét vesztette – számolt be az Index, a horvát Index lap nyomán.

A hatósági tájékoztatás szerint a tragikus esemény december 20-án, reggel 9 óra 50 perckor zajlott le a főváros Prečko negyedében található iskolában. Az egészségügyi minisztérium közlése alapján egy 7 éves kisdiák a helyszínen életét vesztette a merénylet következtében, míg a megszúrt tanárnőért az intenzív osztályon küzdenek az orvosok. A rendőrség őrizetbe vette a 19 éves elkövetőt, aki a tanintézmény diákja volt. Helyi források beszámolója szerint az iskola tanulói az épület ablakain keresztül próbáltak menekülni a szörnyű esemény elől.

Az iskolához érkezett Ivan Turudics főügyész, Davor Bozinovics miniszterelnök-helyettes, Radovan Fuchs oktatási miniszter, valamint Andrej Plenkovics horvát miniszterelnök is, aki a tragikus események miatt úgy döntött, elhalasztja a horvát kormány ülését. Bozinovics megerősítette, hogy a merénylő az iskola diákja volt, és elmondta, hogy egy évvel korábban már nyilvántartásba vették a mentális problémákkal küzdő férfit, miután öngyilkossági kísérletet tett. A késelő az iskolához közeli Egészségügyi Központ mosdójába menekült, ahol végzetes lépésre szánta el magát, de a hatóságok időben rátaláltak, és őrizetbe vették.

Egy zágrábi kórház gyermekosztályának megbízott igazgatójának tájékoztatása szerint az iskolából egy 7 és egy 11 éves fiút szúrt sebekkel szállítottak kórházba - ők már túl vannak az életveszélyen -, de a Mondo.ba szerint összesen hét gyermeket helyeztek el kórházakban.

Related posts