Az újabb sárgaságos esetek megjelenése a Galántai járásban aggasztó fejlemény, amely figyelmet igényel.

A Galántai járás Jegenyés roma telepén újabb hat hepatitisz A (VHA) esetet jegyeztek fel. A Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) tájékoztatása szerint eddig összesen 34 megbetegedést dokumentáltak a telepen, az első eset júniusban történt. A hivatal folyamatosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és intézkedéseket tesz a járvány terjedésének megakadályozása érdekében.
"A Galántai járásban található Tallóshoz tartozó Jegenyés telepen élő lakosok közt a VHA gyors terjedését regisztráljuk. A közösség rossz higiéniai körülmények közt él. Az első megbetegedést június 18-án jelentették, a beteg egy alapiskolás diák volt" - pontosított az RÚVZ. Augusztus 18-ig összesen 34 sárgaságos megbetegedést jelentettek.
A járványgócban járványügyi vizsgálat folyik. Laboratóriumi vizsgálatok céljából biológiai mintavételt rendeltek el, valamint a kontaktusszemélyek orvosi ellenőrzését és beoltását. A lakosoknak egészségügyi felvilágosítást is tartanak. Júniusban a kormány közlönyében közzétették az RÚVZ által kiadott rendeleteket, melyek alapján intézkedéseket tesznek a térségben, hogy meggátolják a sárgaság kialakulását és terjedését.
A betegség terjedésének megelőzésére tett intézkedések keretében a község biztosítja a telep számára a háztartási hulladék rendszeres elszállítását, valamint fertőtlenítőszereket és iható, folyó vizet. Június 24-től ideiglenesen bezárták a magyar tannyelvű iskolát és óvodát, illetve eltörölték a tömegrendezvényeket is. Az élelmiszerboltokban nagyobb hangsúlyt fektetnek a kézfertőtlenítésre és rendszeresen fertőtlenítik a helyiségeket és a bevásárlókocsikat.