Magyarország damaszkuszi nagykövetsége ismét megnyitja kapuit.


A miniszter Facebook-posztjában hangsúlyozta, hogy a helyszíni személyes jelenlét lehetőséget teremt arra, hogy az érdeklődők közvetlenül, első kézből értesüljenek az országban folyó eseményekről. Ezen kívül lehetőséget nyújt arra is, hogy képviseljék politikai nézeteiket, és adott esetben hatékonyan fellépjenek a magyar állampolgárok érdekeiért - áll a Külgazdasági és Külügyminisztérium által kiadott sajtóközleményben.

Magyarország elkötelezett a közel-keleti térség békéjének és stabilitásának támogatása mellett. Különös figyelmet szentelünk a régió keresztény közösségeinek, akik számára folyamatosan biztosítunk humanitárius segítséget. Határozottan kiállunk a keresztény közösségek jogainak védelme mellett, és ezt a szándékunkat Szíria esetében is megmutatjuk.

- Emelte ki Szijjártó Péter.

Az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben - fogalmazott a külügyminiszter.

Related posts