A Magyar Péter és a sajtó által terjesztett dezinformáció, amely a szír elnök menekülésével kapcsolatos, kiemelkedő kockázatokat jelent Magyarország számára. (x) - Világgazdaság


A nyugati háborúpárti narratívával mutat párhuzamot az a dezinformáció, hogy Bassár el-Aszad szír elnök a bukása után hazánkba menekült. A Magyar Hang volt az, amelyik először megírta az álhírt, amit aztán Magyar Péter is átvett. Ezután a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok egyértelművé tették, hogy az információ hamis, azonban a Tisza Párt elnöke nem korrigálta magát. Az esetnek diplomáciai és terrorfenyegetettséggel kapcsolatos velejárói is lehetnek.

A dezinformációs tevékenység komoly fenyegetést jelent a magyar nemzetbiztonságra és külpolitikára, mivel a hamis hírek terjesztői azt igyekeznek elérni, hogy Magyarország egy jelentős nemzetközi konfliktus középpontjába kerüljön – állapítja meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal friss elemzése. A közelmúlt eseményei, különösen a Szíriában újra kirobbant harcok és a december 8-i események, amikor a kormányellenes erők Damaszkuszt elfoglalták, a téma aktualitását is hangsúlyozzák. A Reuters beszámolója szerint a szír elnök ismeretlen helyre menekült, miután a repülőgépe a felszállás után hirtelen eltűnt a radarról. A kormánykritikus Magyar Hang ezt követően közölte, hogy egy szír kormánygép a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren landolt, ami azt az érzést keltette, hogy Aszad a magyar fővárosba menekült. Ezt a narratívát nemcsak a Magyar Hang, hanem a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Magyar Péter is átvette, így további teret adva a dezinformációnak. Később azonban kiderült, hogy a Magyar Hang egy 2012-es, az ankarai repülőtéren készült fotóval próbálta alátámasztani az álhírt. A cikket számos más portál, mint például a Hvg.hu, a Nyugati Fény, az Atv.hu, a Magyarnarancs.hu, a 24.hu és a Hírklikk.hu is átvette. Az eset után a Magyar Hang és az érintett portálok végül átfogalmazták, vagy helyreigazították a cikkeket, jelezve a dezinformációs folyamatok súlyosságát és a felelősségvállalás szükségességét.

A Tisza Párt elnöke a Magyar Hang dezinformációjára reagálva a következőt írta múlt vasárnap a Facebook-oldalán: "Tegnap este pedig teljes titokban, a Terrorelhárítási Központ biztosítása mellett, egy szír utasszállító gép landolt a Liszt Ferenc Repülőtéren, miután Aszad elhagyta Szíriát. Követelem, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy Orbán Viktor milyen segítséget nyújtott az utóbbi években és különösen az utóbbi egy hétben a bukott szíriai diktátornak, akinek a kezéhez százezrek halála tapad. Követelem, hogy hozzák nyilvánosságra, hogy kik érkeztek Szíriából Budapestre a titkos repülőgépen tegnap este." A hivatalos szervek cáfolták az álhírt, valamint az dezinformációt terjesztő Magyar Hang helyreigazítást közölt, azonban Magyar Péter továbbra is kitartott az álhír mellett, amikor a következőkkel egészítette ki vasárnap délután az eredeti Facebook-posztját: "Frissítés: közben már sűrűn cáfolja a szír gép érkezését az Orbánék által megvásárolt Budapest Airport... most már csak az a kérdés, hogy mit kért Aszad nevében a szír pátriárka Orbán Viktortól december 2-án a Karmelita Palotában... vagy esetleg most már ezt a találkozót is cáfolják?" Pár nappal később, december 10-én Magyar Péter még mindig azt sugallta, hogy Aszad gépe Budapesten landolt, amikor a következőket posztolta a Facebookon: "Arra pedig nyugodtan válaszolhat őszintén, hogy járt-e Magyarországon vasárnap a bukott szír diktátor, vagy ön csak a postás szerepét tölti be a valódi nagyfiúk játékában." A jól időzített dezinformáció az "igazság pillanataként" tűnik fel, amiből az az anomália következik, hogy az álhír mindig több emberhez jut el, mint a tényszerű cáfolata. Bevett gyakorlat szerint dolgozott Magyar Péter, amikor a tények ellenére ragaszkodott az álhír terjesztéséhez, ugyanis ilyenkor bevett eszköz, hogy a dezinformáció tényszerű cáfolatát egyszerűen hazugságnak vagy egy ellennarratíva részének tüntetik fel.

Related posts