A közműtét egy olyan orvosi beavatkozás, amely során a betegek különböző egészségügyi problémáit kezelik, gyakran sebészeti úton. Ez a folyamat magában foglalhatja a test különböző részein végzett műtéti eljárásokat, amelyek célja a beteg állapotának javí
A politikai környezetből eredő fejlesztési irányvonalak hiányosságai következtében az uniós csatlakozás óta eltelt két évtized a magyar energiaipar történetében a legnagyobb lehetőségek kihagyásaként maradhat meg az emlékezetünkben.
A falból jön az áram, a csőből a gáz. Természetesen. Mondhatni, kultúránk, társadalmi fejlettségünk része és fokmérője. Kényelmes. Nyilván senki sem gondolja, hogy ezt olyan könnyű odavarázsolni, de a legtöbben úgy vélik, pénzükért cserébe, okos emberek megoldják.
Bár a villany, a fűtés vagy a klíma könnyedén aktiválható egyetlen mozdulattal, mögöttük mélyen gyökerező feszültségek, bizonytalanságok, sötét titkok és törvényesített visszaélések húzódnak meg. 2024-ben, a tényeken túli világban, ahol az összeesküvés-elméletek és a tömegmanipuláció uralkodik, talán érdemes kimondani, hogy ez a látszólagos kényelem is kifinomult politikai, gazdasági és technikai átveréseken alapul, amelyeknek előbb-utóbb meglesz a következménye. Sokan úgy vélik, hogy a világpolitikában rejlő rejtélyek mögött gyakran az energetika áll; az Egyesült Államok például talán éppen azért bombázza a Közel-Keletet, hogy az amerikai középosztály olcsón száguldozhasson Cadillacjével a híres 66-os úton. Az energetika óriási pénzeket mozgat, és éppen átláthatatlansága miatt válik ideális pénzmosodává. Ennek finom jeleként az energetikai szakemberek sosem fogalmaznak érthetően; ez nem az ő érdekük. Így aztán ma bármiből bármilyen következtetést levonhatnak. E helyzet irigylésre méltó példája Orbán Viktor, aki a 90-es években még a nyugati gondolkodás híve volt ezen a téren, de mára már a legelmaradottabb, szovjet típusú "fejlesztési" elveket képviseli. Rákosit és Kádárt is túlszárnyalva, az országot gondos választói agymosás mellett, eltökélten Putyin érdekei felé tereli.
2004-es uniós csatlakozásunk idején, Orbán első négy éves kormányzása után az energiarendszer sok szempontból a 90-es évek jegyeit mutatta. A Horn-kormány időszakában a legtöbb nagy erőművet és energiaszolgáltatót nyugati kézbe adták, a Molt pedig tőzsdére vitték. Ez kellő alapul szolgált az Európai Unió piacfelszabadítási törekvéseinek érvényesítéséhez. Bár a közművek több eleme "természetes monopólium" - nincs értelme, úgymond egymással versengő vezetékeket a falba kötni -, az érintett cégek, erre hivatkozva, olyan területeken is igyekeztek kizárólagos jogokhoz jutni, ahol az EU szerint érvényesíthető a több szereplő jótékony hatása. 2000-ben például az idén júniusig a kulturális és innovációs tárcát vezető Csák János azért távozott a Mol éléről, mert az akkori Orbán-kormány nem emelte "piaci" szintre a lakossági gázárat. Mi több, a Mol, ezzel a lendülettel, 2006-ra, a központi gázkereskedelem mellett a -tárolást is eladta az akkor már hazai energiaeszközöket is birtokló, német E.ON-nak. Bár a liberalizáció a céges piacot legalábbis nem döntötte romba, a lakosság körében kudarcot jelent.
A 90-es évek privatizációs bevételei mára szinte teljesen eltűntek, miközben a külföldi befektetők a 2002 után hatalomra került szociálliberális kormányok hivatalnokainál sikeresen lobbiztak a fejlesztéseikhez szükséges lakossági rezsiemelésekről. Habár ezek a lépések alapvetően az olajpiac ingadozásait követték, az Orbán-kormány 2020-ig sokkal több árcsökkentést akadályozott meg, a hazai háztartások energiadíjai 2010-re kétségtelenül az uniós élvonalba kerültek. A lakossági piacosítás egyik példájaként említhetjük az Emfesz Kft.-t, amely 2008-ban 8%-os gázárkedvezményt kínált, de az ukrán Dmitro Firtast és az orosz alvilágot képviselő Szemjon Mogiljevicset is felvonultató háttere miatt 2011-re baljós véget ért. A Mol felvásárlásának 2007-es ügyét zászlajára tűző osztrák OMV ellen azonban a kormányzó szocialisták és az akkor ellenzéki Fidesz összeállása olyan erőt képviselt, hogy az olajcég vezetősége azóta is megdönthetetlen. Az OMV orosz kapcsolatokkal terhelt Mol-részesedését 2009-ben megszerző Kreml-közeli Szurgutnyeftyegaz csomagjáért az Orbán-kormány 2011-ben félezer milliárd forintot fizetett, cserébe Putyin jóindulatáért. Azóta a Mol-részesedést, és az évente várható, több tízmilliárdos osztalékot a magyar állam névleg köz-, valójában azonban NER-érdekű alapítványoknak adományozta.
A 2010-ben hatalomra kerülő Fidesz-KDNP, választási ígéreteihez híven, tényleg megkezdte a hazai közművek "visszaszerzését".
Ennek egyik kulcsfontosságú elemeként megjelent a 2013-14-es "rezsicsökkentés", amely a lakossági díjak csökkentésére és befagyasztására irányult. Ez a lépés gyakorlatilag értelmetlenné tette a befektetők megtérülésével kapcsolatos elvárásait.
2021-re a hazai energiaszolgáltatás piaca jelentős átalakuláson ment keresztül. Az addig kizárólag villamosenergia-ellátással foglalkozó állami MVM átvette az E.ON-tól az ex-molos gázüzletágat, valamint számos áram- és gázhálózatot, ezzel teljes körűen átvéve a lakossági energiaszolgáltatás irányítását. A 1995 óta német kézben lévő, szénalapú és környezetszennyező Mátrai Erőművet az MVM négy éve vásárolta meg a Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől, amelyek között a Titász és a Tigáz is szerepelt. A piac történetében megjelenő német, francia, olasz, amerikai, svájci, brit, finn és japán befektetők közül mára csak az E.ON maradt aktív szereplőként, mint áram- és gázhálózatok gazdája.
Az Orbán-kabinet a Szurgut-ügy különös lezárását követően, a nyugati multinacionális vállalatok kiszorítása mellett egyre inkább Moszkva irányába orientálódott. E folyamat során, miután az orosz vezetéktervek és gázvásárlások ellenzékből való éles bírálatát követően hirtelen lelkes támogatóivá váltak, 2014-ben Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin egy váratlan megállapodást kötöttek a Paksi Atomerőmű orosz bővítéséről. E lépéssel a kormányfő nem csupán addigi pályáztatási ígéreteit rúgta fel, hanem figyelmen kívül hagyta azokat a régóta hangoztatott elveket is, amelyek szerint egy korszerű és környezetbarát energiarendszer nem csupán "nagyvasak" telepítésével alakítható ki. Ez a megközelítés ráadásul fokozza a korrupcióval, balesetekkel, terrorizmussal, és a háborúval szembeni kiszolgáltatottságot is. Utóbbira éppen az orosz példák nyújtanak figyelmeztető tanulságokat Ukrajnában.
Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a „rezsicsökkentés” néven ismert, a Kádár-kor után ismét a határok között mozgó energiaárakat stabilizáló politikai intézkedés valójában egy vakrepülés. A tőzsdék zuhanása miatt azonban az Orbán-kormány úgy tűnik, még profitál is ebből. Miközben a Covid-válság tovább súlyosbította a piacok helyzetét, 2021-re Moszkva és Brüsszel között egyre élesebbé váló konfliktusok következtében az európai gázárak megugrottak, ami a piaci áram- és kisebb mértékben az olajárakat is magával húzta. 2021 végén Orbán egy új, 15 éves, tőzsdei árképzésű gázvásárlási megállapodást kötött Putyinnal, amelyet a választási kampány során vitathatatlan, később pedig valótlannak bizonyult érvekkel próbáltak megvédeni. Az EU, Ukrajna 2022 februári orosz inváziója miatt kereskedelmi korlátozásokat vezetett be Moszkvával szemben, és nyáron Putyin a legtöbb EU-tagállam gázszállítását leállította. Ezen felül ismeretlen elkövetők felrobbantották az Északi Áramlat nevű, orosz-német gázvezetéket is, amelynek háromnegyede megsemmisült, így augusztusra a tőzsdék árfolyama több ezer százalékkal emelkedett. Bár ez a helyzet növelte Moszkva – így a magyar – megrendeléseinek bevételeit, a legnagyobb hasznot a felfordulásból az Egyesült Államok húzta, amely tengeren érkező, cseppfolyósított földgázzal csillapította az európai keresleti pánikot.
Az Orbán-kabinet nyilvánvalóan egy egészen eltérő filmet nézett, amelyet a 2022-es választási kampányra milliárdokkal megtolt propagandagépezet sem hagyott figyelmen kívül.
Míg tudálékos fejtegetéseikből a magas energiaárak okaként az Ukrajna elleni orosz támadás szinte meg se jelent, súlytalan féligazságok körmönfont felnagyításával, Putyinon kívül mindenki mást hibáztattak; főképp Brüsszelt, Washingtont, Berlint, vagy épp a létharcot vívó ukránokat. A tényeken túli világ agyamentségét tükröző, választóik körében megütközést nem keltő plakátkampányuk nem Moszkvát, hanem Brüsszelt vádolta bombázással. Bár az Orbán-kabinet álszent békepártisága a gyakorlatban Ukrajnát, az EU-t, a NATO-t, sőt, újólag Magyarországot is Putyin előtti behódolásra ösztönzi, híveiket e hazaárulás sem zavarja. Bár a piacnak kitett céges energiaárak, az általános inflációt is felrántva, EU-szerte Magyarországon ugrottak meg leginkább, Orbán Viktor az önkritika mételyét az uniós versenyképesség ostorozásával tartja távol magától.
A 2022 nyári piaci zűrzavar közepette a kormány, választási ígéreteit figyelmen kívül hagyva, a 2014-es lakossági áram- és gázárakat az átlagfogyasztás felett többszörözte meg. Ennek következtében a körülbelül 25 százaléknyi háztartás, amely érintettnek számított, eltűnt a piacról, ami ismételten rávilágít a magas energiaárak takarékosságot ösztönző politikai koncepciójának elfogadhatatlan voltára. A kampány során, amikor a kormányfő nyugatos energiahatékonysági javaslatai kapcsán még Márki-Zay Péter édesanyjának emlegetéséig is süllyedt, a helyzet még inkább súlyosbodott. Az átlagfogyasztás alatti lakossági energiadíjak, a piaci árak több ezer százalékos ugrása mellett, 2014-es szintjükön maradtak, amit a kormány propagandistái folyamatosan hangoztatnak. Azonban azt már ritkábban említik, hogy ez a "csoda" a "rezsialapon" keresztül a magyar adófizetők, valamint a jövő generációk több ezermilliárdjával növelte meg a moszkvai kifizetéseket, amelyekből Putyin Ukrajnát bombázhatja. Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter, évek óta sajátos magabiztossággal hangoztatja, hogy az orosz gázvásárlás indoka "a fizika", és hogy ideológiai nyilatkozatokkal nem lehet fűteni. Azonban lehet, hogy hamarosan kénytelen lesz számításba venni a beszédei elégetéséből kinyerhető energiát is. Míg más országok, amelyek eddig nem zárták ki az orosz ellátást, következetesen átállnak más forrásokra és megoldásokra, addig az Orbán-kormány által védett orosz beszerzés egyre nehezebb helyzetbe kerül, még EU-tilalom nélkül is. Lehetséges, hogy Paks 2 eddig fixnek tekintett, 12,5 milliárd eurós – mai áron, kamatok nélkül, 5 ezer milliárd forintos – költsége tovább növeli a Putyinnal való kifizetéseink mértékét.
Azt, hogy a versenyképesség szempontjából hátrányos helyzetben lévő uniós tagállamok fejlesztései mellettünk elhaladnak, olyan aggasztó jelek igazolják, mint például az időnként EU-szinten legmagasabb magyar piaci áramár.
Bár a kormány a modernizáció szellemében támogatja a napelemek elterjedését, energiapolitikájuk jelenlegi keretei között a belföldi áramtermelés leginkább a tűző nyári napokon valósulhat meg, amikor a hőség szinte megégeti a növényzetet. Emellett léteznek olyan orosz tervek egy vitatott és valószínűleg soha meg nem valósuló atomerőműről, amelyek a jövőt övező kérdéseket vetnek fel. Az "energiafüggetlenség" illúzióját kergető kabinet azonban gázüzemű erőművek építésével fokozná a függőséget, míg a füstöt okádó mátrai szénblokkok üzemidejét meghosszabbítják, s hasonló sors vár az egyre problémásabb működésű Paksi Atomerőműre is. A kormány közműfejlesztési tervei, amelyek nyugati mintákat követhetnének, alig tükröződnek a valóságban. Ezzel szemben a frissen betelepített autó- és akkumulátorgyárak hamarosan hatalmas áramigényeket támasztanak, ami további kihívások elé állítja az energiaszektort.
A politikai környezetből eredő fejlesztési irányvonalak hiányosságai következtében az uniós csatlakozás óta eltelt két évtized a magyar energiaipar történetében a legnagyobb lehetőségek kihagyásaként maradhat meg az emlékezetünkben.
Az árstop-kérdés: egy különleges és izgalmas gazdasági jelenség, amely számos vitát generál a szakemberek és a közvélemény körében. Az árstop bevezetése sokszor a piaci instabilitás ellen próbál védekezni, de vajon milyen hatással van ez a gazdasági egyensúlyra? A döntéshozók dilemmái, a fogyasztók reakciói és a piaci szereplők stratégiái mind-mind hozzájárulnak ennek a komplex ügynek a megértéséhez. Az árstop nem csupán egy egyszerű intézkedés, hanem egy széleskörű diskurzus része, amely a gazdasági, társadalmi és politikai tényezők összefonódásáról tanúskodik.
A legnagyobb hazai cégnek számító Mol a közhiedelemmel szemben magántulajdonú, bár a vállalat harmada NER-érdekű alapítványoké, és a 2000 óta lényegében változatlan csúcsvezetőség is birtokol papírokat. Az olajcsoport, személyes barátságok révén is, a nemzeti-konzervatív holdudvar része. Még ha a kormány rá is jár a "magyar multi" tetemes nyereségére, e lépéseket érezhetően méltányos háttéregyeztetések előzik meg. Így a Fidesz-KDNP, folyamatos ellenzéki hőbörgéseiken túllépve, kormányon leginkább csak srófolt az üzemanyagadókon. A 2021 novemberében bejelentett "üzemanyagárstopot" viszont mintha mégse egyeztették volna mélységében a Mollal. A pancser részletszabályok miatt így a hazai üzemanyag-ellátás 2022 végére összeomlott. Az árstop eltörlését december elején - természetesen Brüsszelre mutogatva - a kancelláriaminiszter és Hernádi Zsolt Mol-vezér együtt jelentette be. Azóta a "béke" annak ellenére is helyreállni látszik, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági tárcavezető visszatérően "beavatkozással" fenyegeti az üzemanyag-kereskedőket, ha átlagtarifáik a szomszédos országok szintje fölé nőnének. A Mol tavaly megkapta a hazai hulladékipar irányításának 35 éves jogát is. A mégoly nemes célok egyelőre leginkább az 50 forintért visszaváltható palackok guberálóinak látványos térfoglalásában öltöttek testet.
