A Magyarország és Menczer közötti viták kapcsán felmerül a kérdés: valóban ennyit érdemlünk? Az Alfahir.hu oldalán kifejtett vélemények és elemzések rávilágítanak a politikai diskurzus mélységeire és a társadalmi elvárásokra. A közéleti események tükrében
Alig múlt el egy hajszál, amikor egy pofon elkerülte a csattanást. De valójában, dehogyis! Az ütés minden magyar ember arcán ott hagyta a nyomát. Adorján Béla, a Jobbik vezetőjének tollából származik ez a megállapítás.
Figyelem Menczer Tamás és Magyar Péter tegnapi előadását, és egyszerűen nem tudom elhinni, amit látok és hallok. Ezt írja Adorján Béla a Facebookon közzétett bejegyzésében.
Ez a 2024-es esztendőben két prominens magyar politikus "vitájának" köszönhetően egy szörnyű színjáték tanúi lehetünk. Égő szégyenérzet fog el, amikor arra gondolok, hogy én is a politikai színtéren mozgok, és az emberek most azt látják, mennyire leértékelődött ez a hivatás hazánkban. Ugyanakkor állampolgárként is mélységesen felháborít, hogy ilyesmivel kell szembesülnöm. A felvétel, amit látunk, nem csupán két ember ostoba, tahó stílusú adok-kapokja. Sokan megjegyezték, hogy nem volt messze a pofon elcsattanása. Pedig dehogy nem, hiszen az igazán fájó pofon mindannyiunk arcán csattant. Ezzel a Mónika show szintjén zajló, fogatlan ordibálásra emlékeztető "párbeszéddel" azt üzenték nekünk: ennyit érünk. Ez a mi jutalmunk az adóforintjainkból finanszírozott, vaskos juttatásokért: egy szánalmas cirkusz, egy szakadt sátorban, ócska bohócokkal a porondon.
Aztán látom, ahogy fröcsögő ordibálás közepette előlép egy idősebb úr, és halkan, higgadtan arra kéri a feleket, hogy tiszteljük egymást, hiszen mindannyian magyarok vagyunk. Úgyis van éppen elég közösen megoldandó gondunk, bajunk, s az sem mindegy, milyen példát mutatunk a gyermekeinknek.
Ez a személy sosem került a címlapokra, a legtöbb híradásban pedig szinte említést sem nyer. Pedig abban a szégyenletes másfél órában ő volt a középpontban: a magyar állampolgár, aki elvárja a politikai vezetőktől, hogy valódi problémákra hiteles megoldásokat kínáljanak. Ha ez túl nehéz számukra, legalább mutassanak példát. Ám az ország két legnagyobb pártjától éppen ezt a fajta inspirációt nem kapja meg.
Én viszont egyedül azért lettem politikus, hogy őt szolgáljam - és a hozzá hasonló milliókat, akik évtizedek óta nem kapnak a politikusoktól se őszinte szót, se segítséget, se tiszteletet. Bármilyen sötétnek is tűnik a magyar politikai horizonton az ég alja, értük érdemes és kell is folytatni a küzdelmet.
