Felfedezem a DJ-t a pult mögött. Harminc éve ismerem a kezeinek minden mozdulatát. De most először pillantok az arcára.

Jelena Juresa médiaművész az európai technoszíntéren DJ Max néven ismert szerb háborús bűnös esetéből alkotott egy olyan koncert-performance-t, amely nyelven túli élményt ad arról, hogy mit jelent együtt élni egy háború következményeivel, a túlélőkkel és az el nem ítélt bűnösökkel.

Már régóta nem igaz az a mondás, hogy a vacsoraasztalnál tilos vallásról és politikáról diskurálni, de mi a helyzet egy éjszakai szórakozóhely és a népirtás témájával? Jelena Juresa, az újvidéki születésű, Belgiumban élő médiaművész, ezt a provokatív kérdést szegezi nekünk, akik ott vagyunk. De valójában nem is vagyunk „nézők”, hiszen a techno zene lüktetése és a tánc forgataga közepette lehetetlen kívülállóként szemlélni a dolgokat.

Két szőke, aranyruhás férfi gitározik a fejünk felett felállított színpadokon, miközben a hangszórókból dübörgő techno ritmusára ringatózunk. A magasban elhelyezett tévéképernyőkön férfiak bonyolódnak elbűvölő, férfias játékokba: népitánc-bemutatók, bunyók és lenyűgöző tornamutatványok váltakoznak. A live set tizedik percére már nyilvánvaló, hogy mindannyian egy különleges élmény részesei vagyunk. Ekkor a tömegben megszólal egy nő, kezdetben halkan, majd egyre erőteljesebben:

"Itt állok a táncoló fiatalok között, és meglátom a dj-t a fülkében. Harminc éve ismerem az ujjait. De itt, most, a klubban látom először az arcát."

A belgrádi éjszakában, ahol a techno ritmusok felerősítik az érzéseket, DJ Max, azaz Srđan Golubović neve járja a köztudatot. Ő nem csupán egy tehetséges lemezlovas, hanem egy olyan figura is, aki mögött sötét múlt húzódik meg. Harminc évvel ezelőtt a Szerb Önkéntes Gárda tagjaként, más néven Arkan Tigriseiként, részt vett a bijeljinai mészárlásban. Ezt a múltat egy ikonikus fénykép örökítette meg, amelyen jól kivehető, ahogy Srđan a háttérben áll, törzse félig elfordulva, bakancsa a levegőben – ez a felvétel Ron Haviv nevéhez fűződik. A kontraszt a mai énjével szemben éles, hiszen a zene világában valódi újjászületéseket él meg, azonban a múlt árnyai sosem tűnnek el teljesen.

Erről a képről beszél a táncos-performer, Ivana Jozić, ezt írja körül újra meg újra, egyre pontosabban, így bár nem jelenik meg a kivetítőn, mégis minden résztvevő láthatja maga előtt, ahogy 1992. április 2-án a három földön fekvő test mellett áll a fiatal, hajlékony fiú, homlokára tolt menő, fehér napszemüvegben, vállán aknavetővel, jobb kezében gépfegyverrel, a hanyagul kitartott balban parázsló cigarettával. Mozdulat közben kapta el a fényképész, elegáns félfordulatban, épp lendülő jobb lába még nem érte el Ajsa Šabanović fejét.