Hová tart a kopasz kókler? | Székely Sport Az élet néha különös fordulatokat hoz, és most a kopasz kókler sorsa került a középpontba. Vajon érdemes-e tovább folytatnia a megkezdett utat, vagy ideje új irányba lépnie? A Székely Sport csapata alaposan megv

Marco Rossi a tervek szerint továbbra is a magyar válogatott vezetőedzője marad. • Fotó: MTI/Illyés Tibor

Most, hogy a Nemzetek Ligájának utolsó mérkőzése véglegesen pontot tett egy újabb - bár cseppet sem hosszú - fejezet végére a magyar labdarúgó-válogatott történetében, érdemes mi is feltennünk a kérdést:

tényleg megérett az idő arra, hogy a talján mesternek mennie kellene a válogatott éléről?

Nem vitás, hogy az őszi szezonunk elég gyengén indult, és a német pályán egy 5-0-ás csúfos vereséget könyvelhettünk el (megjegyzendő, hogy az eddig szintén az elitkörben szereplő bosnyákok hét gólt kaptak a Panzertől). De vajon mekkora szégyen az, ha a magyar válogatott egy Európa élcsapata ellen marad alul? Mert elismerésre méltó, hogy a Nationalelf már nem az a csapat, amely Hansi Flick irányítása alatt kereste a saját stílusát. Julian Nagelsmann vezetésével – akivel a német szövetség a tervek szerint szeretné meghosszabbítani a szerződést – óriási fejlődésen mentek keresztül, mind a játékmenet, mind az eredmények terén.

Nem véletlen, hogy egy román szakértő így fogalmazott: úgy véli, hogy

a németek játéka a válogatottak között olyan, mint a Barcelonáé a klubcsapatok között.

Maradjunk még egy kicsit a német mérkőzésnél. Szoboszlaiék már a találkozó előtt bejelentették, hogy valami újdonsággal készülnek. A céljuk az volt, hogy a támadóharmadban agresszíven letámadják az ellenfelet, és labdát szerezzenek tőlük. Azonban a németek ellen alkalmazott támadós játék öngyilkos stratégiának bizonyult, amit a csapat tagjai és a szakmai stáb is elismert. Ezt követően fogadalmat tettek, hogy visszatérnek a jól bevált taktikához, különösen a jóval erősebb riválisokkal szemben. A döntés végül gyümölcsözőnek bizonyult.

Ha a sorsolás után bárkit megkérdeztünk volna, valószínűleg azt mondta volna, hogy a hollandok vagy a németek legyőzése az első két hely megszerzéséért igazán különleges teljesítmény lenne.

A harmadik helyet mindenképpen érdemes lenne megcélozni, és végül ez meg is valósult.

Nem sikerült a csoportból továbbjutni, de a biztos kiesést is elkerültük. A magyar válogatott ráadásul a hat mérkőzésen csupán két alkalommal szenvedett vereséget. Egyet ezek közül ismert körülmények között. Hiszen mindnyájan emlékszünk, hogy a hollandiai meccsen mindenki (még a hazai közönség is, kevésbé Weghorst) inkább Szalai Ádám állapota miatt izgult. Igaz, legyünk őszinték: ha nem történt volna meg az a szomorú incidens, a tulipánországiak akkor is sokkal magasabb színvonalon játszanak, s valószínűleg nem pontosztozkodás lett volna a végeredmény.

Összességében véve tehát a magyar válogatott ismét hozta a kötelezőt: a nála szerényebb válogatottat maga mögé utasította,

A nála jóval erősebb csapatok közül kettőt komoly kihívás elé állított, és hazai pályán nem szenvedett vereséget sem a hollandoktól, sem a németektől.

Sikerült megugrania a kötelezőt, hiszen már második alkalommal került el a Nemzetek Ligája A-csoportjának negyedik helyét. Azonban az, hogy ez elegendő lesz-e a bentmaradáshoz az új szabályok tükrében, egy másik kérdést vet fel.

Talán nem csupán a kötelező feladatokat teljesítette. Az első, németországi mérkőzéstől eltekintve a csapat folyamatosan arra törekedett, hogy a legjobbat nyújtsa, és ezt részben sikerült is megvalósítania. Ennek fő mozgatórugója Marco Rossi, az olasz szakvezető, aki arra törekszik, hogy a rendelkezésére álló játékosokból a maximumot hozza ki minden egyes találkozón. Kísérletezik új arcokkal és fiatal tehetségekkel (például Dárdai, Balogh vagy Nikitscher), miközben a gyengébben teljesítő játékosokat (mint Lang, Styles, Szalai A., Ádám Martin, Kleinheisler stb.) háttérbe szorítja. Helyettük azok kapnak szerepet, akik a nemzeti csapatért mindent megtesznek, még akkor is, ha már évek óta a pályán vannak (mint például a két "nagyöreg", Nagy Zsolt és Fiola Attila).