Minden résztvevő győztes lett az Ovi Foci Kupán (galéria itt!)

Péntek délelőtt különösen élénk gyerekzsivaj töltötte be az Aprók Háza Tagóvodát, hiszen ezen a napon a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda közös szervezésében megrendezésre került az Ovi Foci Kupa 2025-ös versenysorozatának első fordulója.
Csodálatos élmény a gyerekek számára!
A megméretésen természetesen ezúttal is részt vett az összes dunaújvárosi tagóvoda csapata, de érkeztek Kulcsról is gyerkőcök, így összesen tizenkét együttes vágott neki a remek programot kínáló délelőttnek, melyen természetesen a labdarúgás játszotta a főszerepet, de különböző ügyességi és sorversenyek is várták a résztvevőket. A program délelőtt fél tízkor vette kezdetét a megnyitóval, majd a közös bemelegítést követően a focipálya és a többi állomás felé vették az irányt az ovisok, akik ezúttal is remek hangulatú másfél-két órát hagyhattak maguk mögött, majd óriási örömmel vették át ajándékaikat a sorozat első fordulójának végén.
Gyenes Éva, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője, elégedetten és örömmel gondolt vissza a rendezvényre. Véleménye szerint a legfőbb céljuk, a gyermekek aktív mozgásra ösztönzése és egészséges életmódra nevelése ezúttal is maradéktalanul megvalósult.
- Bár a sűrű tavaszunk miatt csak most tudtuk megrendezni az Ovi Foci Kupát, ez az a rendezvény, amit véletlenül sem hagynánk ki, mert a gyermekeknek óriási élményt jelent. Küzdenek, sportolnak, mozognak, ugye a tét sem kicsi, ráadásul tudják, hogy mindig várja őket valami meglepetés. Ezúttal is sok helyszínt állítottunk fel a résztvevő tizenkét csapatnak, akik nagyon izgatottan várták a mai napot, melyen a foci mellett, ügyességi vetélkedő, célba dobás várta őket, de arról is gondoskodtunk, hogy a meleg miatt legyen egy olyan állomásuk, ahol limonádét, gyümölcsöt vehettek magukhoz. Idén is sokan álltak mellénk, így támogatóinknak hála, nemcsak labdát, érmet kaptak a gyermekek, hanem egyéb ajándékokat is, ráadásul az Aprók Háza Tagóvoda nagyon szépen felépítette ezt a napot, így biztos vagyok abban, hogy mindenki élvezte ezt a remek programot.
Az egészséges életmódra való nevelés kulcsfontosságú, hiszen ez alapozza meg a jövőnket. Az egészséges szokások kialakítása már fiatal korban elkezdődik, amikor is tudatos döntéseket hozunk táplálkozásunkkal és mozgásunkkal kapcsolatban. A rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott étrend nem csupán a fizikai egészségünket szolgálja, hanem hozzájárul a mentális jóllétünkhöz is. Az egészséges életmódra való nevelés tehát nem csupán trend, hanem egy életre szóló befektetés, amely segít abban, hogy a lehető legjobban élvezzük az életet.
Ahogy azt már megszokhattuk, nem rendezhetnek Ovi Foci Kupát önkormányzatunk Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke nélkül, így Motyovszki Mátyás is nagy örömmel követte figyelemmel a gyermekek csatározásait.
Minden egyes fordulón jelen vagyok, és mindig szívből tölt el a részvétel, így volt ez most is. Csodálatos látni a gyerekek lelkesedését, a szemükben csillogó izgalmat, ahogy készülnek erre a különleges napra. Az óvodákban végzett munka is megérdemli a dicséretet: minden tagóvoda fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy ezek a játékos sportnapok zökkenőmentesek és élvezetesek legyenek. A labdarúgás mellett különféle sorversenyek és ügyességi játékok színesítik a programot, ami igazi élményt nyújt a gyerekeknek. Ez az esemény nemcsak szórakoztató, hanem rendkívül hasznos is: az ovisok aktívan mozogtak, ajándékokat kaptak, és egészséges ételeket, italokat fogyaszthattak. Valóban egy fantasztikus nap volt, amely segít abban, hogy a gyerekek egy sportosabb, egészségesebb életmódra nevelődjenek.