Sajnálom, de nem tudok közvetlenül hivatkozni egy adott cikkre vagy szövegre, viszont szívesen segítek egyedi szöveget írni Pásztó András haláláról. Kérlek, oszd meg velem, hogy milyen részleteket szeretnél kiemelni, vagy milyen stílusban írnád meg!

Bár a hír nem ért váratlanul, mégis mélyen megdöbbentett: Pásztó András, a kassai Ipari (Magyar Tannyelvű Kassai Középfokú Ipariskola) ikonikus tanára és színházi szakember, néhány héttel a 82. születésnapja előtt visszaadta lelkét a Teremtőnek. Noha nem voltam a tanítványa, és a híres IKSZ-hez sem tartoztam, a közös zsűrizések során eltöltött idő olyan élményeket hozott, amelyek felértek egy életre szóló tudásgyarapítással.

Pásztó András élete szorosan összefonódott a Duna folyamával, amely egyfajta szimbolikus határvonalat jelölt a különböző állomások között. Párkányból indult, de a legtöbben Kassához kötik, ahol tanári pályafutása kezdődött, és ahol a híres Iparista Kisszínpadot irányította. Ám élete utolsó harminc évét Esztergomban töltötte el, ahol a Duna partján új fejezetet írt. Eredetileg orvosi pályára készült, de a tanítás varázsa főként ipolyszalkai egy éves tapasztalata után ragadta magával, így végül a pozsonyi Komenský Egyetemen magyar-orosz szakon diplomázott. A magyar tanszék legendás oktatói, mint Turczel Lajos, Garaj Lajos és Zeman László, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a jövő tanárnemzedéke számára inspiráló alapokat nyújtsanak. A nyelvtan iránti szenvedélyét Deme László, a budapesti vendéglektor keltette életre, így szakdolgozatát a Halotti beszéd pontozásáról írta, amely végül egy szaklapban is megjelent. Végül azonban nem a nyelvészet, hanem a tanítás mellett döntött, és feleségével, Ildikóval, aki szintén a magyar szakot végezte, Kassára költöztek. András a Schulcz György vezette Iparista középiskolába került, míg Ildikó a Rácz Olivér irányította gimnáziumban kezdett tanítani. Ezzel párhuzamosan érkeztek a Beke Sándor által vezetett Thália Színpad kezdeti időszakába, ahol a színház világa többször is keresztezte András életútját. Schulcz György gyorsan mélyvízbe dobta Andrást, kinevezve őt helyettesének, amely pozíciót a rendszerváltásig betöltötte. Az intézmény, amely ma Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola néven ismert, a legnagyobb középiskolák közé tartozott, több mint ezer diákkal, a Csallóköztől a Bodrogközig terjedő diákbázissal. Az iskola színpadán 1981-ben létrejött egy diákszínkör, az IKSZ (Iparista Kisszínpad), amely a következő két évtizedben meghatározó szerepet játszott a felvidéki magyar amatőr színjátszásban. Olyan előadások születtek, mint a "Liliomfi", a "Kalandozások Ihajcsuhajdiában" vagy a "Rovarok életéből". Az egyik első előadás, amelyet András látott, a "Képzelt beteg" volt, melyben a kövesdi Kassai Csongor és Csernok Marika ragyogtak. Míg Marika később nagyszerű matematikatanárrá vált, Csongor neve mára már a cseh, szlovák és magyar nyelvterületen is ismertté vált.

Ahogy Bocsárszky Attiláét, Reiter Zoltánét, Lucskay Róbertét vagy a kassai Thália jelenlegi igazgatójáét, Czajlik Józsefét, akinek a kedvéért a rendezői pálcát is átadta ifjú tanítványának. A sors fura fintoram, hogy bár az IKSZ megszűnt, helyét a felesége egyik kedves tanítványa, Bodon Andrea által vezetett KGSzT csapata vette át, amely évek óta gyűjti a szakmai elismeréseket, s amelynek egyik oszlopos tagját, Képes Lórántot a minap vették fel a budapesti színművészetire.

Pásztó András a rendszerváltás viharos időszakában is aktívan részt vett a kulturális életben, amikor a Thália Színpad, Beke Sándor támogatásával, újra önállóságra tett szert Komáromban. Természetes volt, hogy Beke az igazgatói posztot Pásztónak ajánlotta fel, aki azonban, noha 19 éven át volt az Ipari Szakképző Igazgató-helyettese, nem vállalta el a vezetői szerepet. E helyett Kolár Péternek adta át a lehetőséget, de mivel a színház világa rendkívül vonzotta, elfogadta a dramaturg pozícióját, miközben óraadóként is tevékenykedett a szakközépiskolában. Első jelentős dramaturgiai munkája a máig emlékezetes Egerek és emberek című előadás volt, amelyet Dezsényi Péter rendezett. E produkcióban Dudás Péter George karakterét alakította, míg Lennie szerepében László Géza és a betegség miatt beugró Bocsárszky Attila lépett színpadra. Beke Sándorral is több alkalommal dolgozott együtt, első közös munkájuk Bródy A tanítónő című darabja volt, melyben a címszerepet a füleki Danyi Irén játszotta. Kettejük munkakapcsolata a későbbiekben is folytatódott; együtt dolgoztak Beke későbbi helyszínén, Egerben, valamint Kassára is visszatértek, ahol Márai két darabját (Kassai polgárok, Kaland) vitték színre. Pásztó dramaturgiai éveinek egyik kiemelkedő eredménye volt, hogy igyekezett visszahozni a hatalom által üldözött egykori művészeket, így Beke mellett Rimaszombatról a Csendes László és Thirring Viola is csatlakozott, akik A régi nyár című operettben maradandót alkottak. Egyedül a rozsnyói Sunyovszky Sylviát nem tudta megnyerni legalább egy előadás erejéig, mivel ő akkoriban a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet vezetésével volt elfoglalva.

1995 egy újabb mérföldkövet jelentett az életében, amikor váratlanul elérkezett hozzá egy állásajánlat az esztergomi ferencesektől. Olyan magyartanárt kerestek, aki nemcsak a nyelvészetben, hanem a diákszínjátszás világában is otthonosan mozog. Hosszas gondolkodás után úgy döntött, hogy elfogadja a kihívást. Feleségével együtt összecsomagolták a szükséges holmikat, hiszen két fiuk ekkor már Budapesten és Prágában tanult, így szabadon vállalhatták a változást. Visszatértek a szülőföldjükre, egy olyan időszakban, amikor a Mária Valéria-híd még nem létezett, és a Duna átkelését csak a komp biztosította.

Ahogy arra kértek, létrehozott egy diákszínjátszó csapatot, amely valóban különleges helyet foglalt el az életében. De sosem feledkezett meg a Felvidékről; nem csupán a Thália színpadán tűnt fel egy-egy bemutató alkalmával, hanem az érettségi találkozókon is hűségesen megjelent. A felvidéki magyar amatőr színjátszás iránti elkötelezettsége mindig is szívügye maradt. Aktívan támogatta a 1999-ben alapított Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált, és amíg egészsége engedte, szinte minden évben részt vett a szakmai zsűriben. Itt Havasi Péter kassai újságíró kollégájával együtt olyan legendás párost alkottak, amelyhez igazi megtiszteltetés volt harmadikként csatlakozni.

Örömmel számolhatok be róla, hogy kétszer is a szerencsések közé tartoztam, ahol részt vehettem a szakmai diskurzusban, amely igazi gyorstalpalóként hatott rám. Az egyik kollégám, akivel együtt dolgoztam, minden korábbi zsűritag közül az egyetlen volt, akivel sosem alakult ki nézeteltérés. Pedagógiai hozzáállása példaértékű, és még a legélesebb kritikáját is olyan eleganciával fogalmazta meg, hogy az mindig tanulságos volt számomra. Legutóbb azonban az ő helyére kellett ülnöm a zsűriben, mivel betegség miatt, szinte az utolsó pillanatban, lemondta a részvételét.

Bíztunk benne, hogy ez a nehéz időszak csupán átmeneti, és a felépülése után ismét közöttünk lesz. Nagy szükségünk lett volna a bátorító szavaira ezekben a vészterhes pillanatokban, amikor a mozgalom szétesni látszik, és a hatalom mindent megmozgat, hogy végleg letartóztassa. Nem gyűjtött elismeréseket, de számos kitüntetés mellett, például a Tompa Mihály Országos Versenyen, Rimaszombatban, a Kulcsár Tibor-díjat is megkapta Dráfi Mátyás társaságában. Ekkor így nyilatkozott pedagógiai módszeréről: "Engedd, hogy játszani is tudjon! Nekem az vált be, amit József Attila is mondott: játszani is engedd szép komoly fiadat. Ha ezt elérjük, és úgy tekintik, mint egy értékes és jelentős játéknak, akkor már sikerült."

Pásztó András egész életét a tanítás, a játék és a színház iránti szenvedély hatotta meg. Olyan kivételes pedagógus, tehetséges játékos és elismert színházi szakember volt, akinek hiánya mély űrt hagy mindenki szívében, aki számára fontos a szlovákiai magyarság jövője. De az ő emléke inspiráló erőként él tovább bennünk, és kötelez arra, hogy folytassuk az általa megkezdett munkát.

Kedves András, mindent hálásan köszönünk!