Pénteken vastag hóréteg boríthatja be Budapestet, ezért Karácsony az alternatív közlekedési lehetőségeket ajánlja.


Bár néhány helyen már csütörtök estére megérkezhet a hó, a meteorológiai előrejelzések szerint Budapestet pénteken érheti el az első komoly havazás. A Hungaromet jelentése alapján a havazás péntek hajnalban nyugat felől fog megérkezni. A fővárosban, a Dunántúli-középhegységben és az Északi-középhegység térségében vastagabb, tapadó 3-10 centiméteres hóréteg is kialakulhat. Dél körül a legtöbb helyen várhatóan eláll a csapadék.

A főváros már a pénteki havazásra készül, amiről Karácsony Gergely csütörtöki Facebook-bejegyzésében számolt be. A főpolgármester hangsúlyozta: "Az első hóesés mindig hoz magával némi nehézséget, ezért akik tehetik, válasszák a közösségi közlekedést. Az autósokat pedig arra kérjük, hogy csak jó műszaki állapotú, téli gumival ellátott járművekkel induljanak útnak."

A téli gumikra a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közművek is felhívja a figyelmet. Közleményükben azt írják, az FKF 55 géppel készül a hókotrásra és az utak síkosságmentesítésére. A gépekkel prioritási sorrendben haladnak majd: először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszait és egyéb közösségi közlekedési útvonalakat takarítják.

A következő lépésben a "kórházakhoz, rendelőintézetekhez és a lakossági ellátást támogató logisztikai központokhoz" vezető utak rendbetétele következik. A kisebb, mellékutak, például a budai hegyvidék szűk utcái csak a főbb közlekedési vonalak helyreállítása után kapnak prioritást. Az FKF kiemeli, hogy a hó eltakarítása a fővárosban közös erőfeszítést igényel: a lakóházak előtti járdák csúszásmentesítésért a tulajdonosok felelnek, míg társasházak esetén a lakóközösségnek kell biztosítania az épület előtti járda tisztántartását.

Related posts