Egy brit nő őrizetbe vételére került sor egy szállodában történt botrány következtében.
Felesége bízott a gyógyulásában, de ő úgy látszik, nem - 46 évesen feladta a küzdelmet, és elment a zseniális magyar énekes
A Daily Mail beszámolója szerint Hill és partnere hajnali három körül estek egymásnak egy díványon, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a szálloda előcsarnoka mindenki számára nyitott hely. Az események gyorsan elfajultak, amikor a férfi egy üvegasztalra ült, és a nő az ölébe próbált helyezkedni, ekkor összetört alattuk az üvegasztal.
A szálloda dolgozói eleinte figyelmen kívül hagyták a turbékoló pár hangos pajkosságát, ám az üvegasztal szilánkjaira hullása után már nem maradhattak tétlenek. Kiderült, hogy a fiatalok mindketten jócskán ittasak voltak, valamint egyikük sem tartozott a hotel vendégei közé. Mikor a nő menekülni próbált, a személyzet gyorsan akcióba lépett, és a rendőrség megérkezéséig feltartóztatták őt.
A rendőrök az aktus mindkét résztvevőjét őrizetbe vették, a férfi további sorsáról azonban nem érkezett információ. Hillről azonban kiderült, hogy Plymouthból érkezett Thaiföldre, miután egy tűzeset miatt el kellett hagynia önkormányzati lakását. Ismerősei szerint nem meglepő, hogy ilyen helyzetbe került, hiszen korábban is hajlamos volt a botrányos viselkedésre.