Szélrekordot döntött Budapest: a fővárosban mért szélsebesség új magasságokba emelkedett | 24.hu
Viharos széllel érkezett meg a fővárosba a melegfont, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szervezet közleménye szerint a budapesti János-hegy állomáson 28,2 m/s-os (102 km/h-s) széllökést mértek, ezzel pedig megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja.
A korábbi csúcsot 2005-ben Budapest Lágymányoson regisztrálták, amikor is a szél sebessége elérte a 25,4 m/s-t, ami 91 km/h-nak felel meg. Aznap a fővárosban ez volt a legnagyobb széllökés.
A rekord kapcsán érdemes figyelembe venni bizonyos kételyeket is. A met.hu hivatalos közleménye szerint, bár a szélsőséges értékek gyűjtése és ellenőrzése a mérések kezdetétől fogva folyamatosan zajlik, lehetséges, hogy a nyilvánosságra hozott adatoknál szélsőségesebb értékek is előfordultak, vagy esetleg hibás adat maradt az összegyűjtött információk között. Ez különösen a 20. század első felére vonatkozó adatokra igaz, hiszen ez az időszak nagyrészt csak kéziratos formában áll rendelkezésre a szervezet archívumában.
Hozzátették, hogy az abszolút szélsőértékek – tehát az eddigi legnagyobb és legkisebb mért értékek – általában egy adott földrajzi helyszínre és csupán rövid időszakra vonatkoznak. Ezek ellenőrzése és elfogadása mindig alapos vizsgálatot igényel. A szélsőértékek gyakran különféle meteorológiai jelenségek véletlenszerű egybeeséseinek és bizonyos helyi hatások fokozódásának eredményeként jelentkeznek. Előfordulhat az is, hogy a mérési körülmények változása, vagyis az eredeti adatok inhomogenitása miatt az idősor egyébként átlagos eleme is rekordértéknek számít.