Zárlat idején

Az év végéhez közeledve szokássá vált, hogy a sajtó is számot vet az elmúlt időszakkal. Minden újságíró a saját szakterületén igyekszik összegyűjteni a legfontosabb eseményeket. Tekintettel arra, hogy ez a belpolitikai elemzések terepe, merészkedjünk meg a lehetetlennel. Csupán egy rövid idézetet emelnék ki a főszerkesztő körleveléből, amelyet inkább kérésnek, mint utasításnak tekintettem. Az ünnepi kiadványokra vonatkozóan így fogalmazott: "kérlek, engedjétek szabadjára a kreativitásotokat, és ha lehet, próbáljatok meg némi humort is csempészni az írásaitokba (természetesen csak abban az esetben, ha van hozzá kedvetek, lehetőségetek és megfelelő lelkiállapototok)."

A honatyáink kifejezés mögött a közszolgálat és a nemzet iránti elkötelezettség áll. Ők azok, akik a közösség érdekében dolgoznak, és akiknek döntései formálják jövőnket. Az ő munkájuk nem csupán politikai tevékenység, hanem egy mélyen gyökerező felelősség is, amely képes összekapcsolni a múltat a jelennel és a jövővel. A honatyáink tehát nem csupán vezetők, hanem a társadalmi értékek megtestesítői is, akiknek célja a közjó előmozdítása.

Módszerek mindig léteznek, hiszen a tehetséges tollforgatók képesek megtalálni a megfelelő utat. Azok is, akik nem csupán felületesen, hanem valódi szakmai elhivatottsággal közelítik meg a munkájukat. De mi is történt az elmúlt évhez képest? Vizsgáljuk meg a sajtó helyzetét! Az igazságot keresők továbbra is belső ellenségként és külföldi ügynökként vannak számon tartva. Ez nem csak a sajtóra igaz, hanem az igazságszolgáltatásra és a törvényhozásra is. A parlamentben a kormányzati hatalom képviselői elzárkóznak a más véleményen lévőktől, akik nem férnek be a döntéshozatali körökbe. Olyannyira, hogy a köztársasági képviselők számára is tiltott területté váltak a községi képviselő-testületek. A bíróságok helyzete pedig még inkább aggasztó. A szabad véleménynyilvánítás jelenleg börtönbe zárva. Sok példa szolgálhat erre, mint a legutóbbi újvidéki esemény, ahol az újságírókat kitiltották.

De a parlament igazi megalázása a köztársaságiban kezdődött, ahol a házelnök az ellenzéki képviselők meg egyes miniszterek közötti fizikai dulakodása után szünetet rendelt el, majd visszatérve a terembe néhány perc alatt felolvasta mind a 68 napirendi pontot egyesített vita formájában. Vita persze nem volt, nem is lehetett, mert az ellenzék igen nagy lármát csapott fütyülőkkel meg a 2010-es dél-afrikai foci-világbajnokságról ismert vuvuzelákkal. Amúgy sem lett volna, hiszen a hatalom nem akart a kormányfő és ezzel az egész kormány elleni bizalmatlansági indítványról beszélni. A javaslatot, mármint a miniszterelnök leváltására irányulót persze az újvidéki vasútállomáson történt tragédia, egyesek szerint a korrupció következményeként történt gyilkosság miatt terjesztették be a képviselők, amit a nemzetgyűlés elnöke azonnal visszautasított aláírás-hamisításra hivatkozva. A parlamenti vita zárlata. És amikor az lezárul, akkor minden blokád alá kerül. A gazdaság, a mezőgazdaság, az egészségügy, az oktatás...

Egyébként ezt a trükköt, hogy a hatalom kimegy, majd visszajön, és a hangzavar ellenére néhány perc alatt mindent elfogad, nem egészen két héttel a belgrádi események után megismételték a Vajdasági Képviselőházban is. Sikeresen, persze. Gyakorlat teszi a mestert. Most nekünk, vajdaságiaknak is van mesterünk a házelnök személyében. Bár mára már kiderült, felesleges volt az igyekezet, a házelnök helyettese az egyre terebélyesedő egyetemista megmozdulások következtében lemondott személyes okokra hivatkozva. Őszintén szólva ezzel kapcsolatban kételyeim vannak - az önkéntességet illetően.

Persze! Íme egy egyedibb megfogalmazás: "Szépséges utódaink"

Közben azonban, ahogy szokás mondani, megtörténtek az egyetemisták. Szombatra már a belgrádi és az újvidéki egyetem összes kara zárlat alatt állt. Velük több gondja-baja is akad a hatalomnak. Fiatalok, merészek, igazságszeretők és, hát, nemigen zsarolhatóak. És meg sem vásárolhatók, pedig kedvezményes lakáshiteleket kínálgat nekik az elnök pár száz eurós hozzájárulással, kölcsönre. De mondták az elnökség előtt - amíg az állam elnöke fűt-fát ígért -, hogy nem eladó a lelkük. A sértésekre is másképpen reagálnak ezek a fiatalok, mint mi, korban lévő emberek. Mert megvan még a büszkeségük. És ha az ország elnöke azt mondja nekik, külföldi pénzért tiltakoznak, akkor az sérti önérzetüket. Jogosan kérik ki maguknak! Mi is ilyenek voltunk valamikor! Ugye emlékeznek?

Egy fontos tényezőt mindenképpen figyelembe kell venni. Szerbia vezetése minden lehetséges módon meg fogja őrizni hatalmát. Valóban, minden létező eszközt bevetnek. A hatalom elvesztése számára rendkívül súlyos következményekkel járhat. Emlékeznek Ivo Sananderre? Csak egy hónapja a horvát Legfelsőbb Büntetőbíróság megerősítette a Zágrábi Megyei Bíróság által kiszabott 18 éves börtönbüntetést. Horvátország egykori legbefolyásosabb politikai vezetője, a HDZ miniszterelnöke immár öt éve rács mögött van. A horvát sajtó szerint ez csak arra példa, hogy a korrupció nem marad büntetlen, ám sokan még így is kevésnek tartják a kiszabott büntetést.

De említhetném a volt macedón miniszterelnököt is, aki Budapesten van, ott kért és kapott politikai menedékjogot a magyar hatóságoktól. Madarat tolláról, embert barátjáról - mondaná a magyar. Mint ahogy a minap Moszkvába érkezett és menedékjogot kapott Bassár el-Aszad megbuktatott szír elnök és a családja. Az itteni elnök azt mondta, ő nem Aszad. Biztos nem, de a héten sebtében összehívott, már említett sajtótájékoztatóján azt is mondta, eleget tett az egyetemista követeléseknek. A diákok nem így látják. Nagyon nem így.

Nehéz ebben a helyzetben mókásan írni: mintha a Bűn és bűnhődésében keresnénk a becsempészett humort. Habár ott a végén Dosztojevszkij hőse, Raszkolnyikov feladja magát. Hiába, más szellemiségű emberek éltek másfél évszázada. Vergődő amatőrök.