Zelenszkij figyelmeztette azokat, akik Moszkvába készülnek – Medvegyev heves reakcióval válaszolt.


Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, szombati nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy nem tud biztosítékot adni azoknak a külföldi állami vezetőknek a biztonságára, akik úgy döntenek, hogy részt vesznek Vlagyimir Putyin május 9-i Győzelem napi parádéján Moszkvában.

Dmitrij Medvegyev, a korábbi orosz elnök, nyilatkozatában kifejtette, hogy nem tudja biztosítani a Kijevbe látogató nyugati politikai vezetők biztonságát. Hozzátette, hogy amennyiben az ukránok bármilyen akciót végrehajtanak az orosz fővárosban május 9-én, akkor másnapra eltüntetik Kijevet a Föld térképéről – számol be erről a Híradó.

Ahogyan azt már említettük, Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, egy háromnapos tűzszünetet ajánlott a május 9-i orosz ünneplés kapcsán. Ezzel szemben Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, aki már korábban is kifejezte nemtetszését a javaslattal kapcsolatban, szombaton egyértelművé tette, hogy továbbra sem áll szándékában támogatni Putyin ajánlatát.

Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint az ukrán elnök egy újságírókkal folytatott háttérbeszélgetés során "színházi produkciónak" titulálta Vlagyimir Putyin javaslatát, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok által ajánlott 30 napos tűzszünetet tartja a megfelelőbb megoldásnak.

"A feltétel nélküli tűzszünet az amerikaiak által javasolt megközelítés, amit mi is támogatunk. Ezt szeretnénk elérni, és minél előbb, lehetőleg már a közeljövőben" - nyilatkozta, hozzátéve, hogy szerinte a tűzszünethez szükséges 30 nap, hiszen "három, öt vagy hét nap alatt szinte lehetetlen bármilyen tartós megoldásról megállapodni."

"Ez inkább egy színházi produkció a részéről. Mert lehetetlen két-három nap alatt felépíteni bármilyen tervet a háború befejezésének következő lépéseire" - mondta mindeközben az orosz elnök javaslatáról Zelenszkij.

Arról is beszélt az Ukrajinszka Pravda szerint az elnök, hogy Ukrajna nem tudja garantálni más országok képviselőinek biztonságát a május 9-i moszkvai parádéra tervezett utazások során.

Zelenszkij mindezt azzal indokolta, hogy ők nem felelősek azért, "ami az Orosz Föderáció területén történik", majd hozzáfűzte azt is, hogy szerinte maguk az oroszok rendezhetnek meg egy akciót az odalátogató vezetők ellen, hogy befeketítsék Ukrajnát. "Különböző, úgymond lépéseket tehetnek a maguk részéről gyújtogatás, robbantások stb. És aztán minket hibáztathatnak. Úgy gondolom, mint elnök - és ezt elmondtam a külügyminiszternek is - hogy meg kell mondanunk azoknak, akik kapcsolatba lépnek velünk: "Biztonsági szempontból nem javasoljuk, hogy látogasson el az Orosz Föderációba". És ha mégis megteszik, akkor utána ne minket kérdezzenek. Ez az Önök személyes döntése..." - fogalmazott.

Dmitrij Medvegyev válaszolt: a Földdel teszik egyenlővé Kijevet, ha bármi történik a Győzelem napján. A volt orosz elnök (aki jelenleg Oroszország Biztonsági Tanácsának a helyettes vezetője) egy Telegram-posztban reagált Zelenszkij mondataira.

Dmitrij Medvegyev kifejtette véleményét: "A zöld, borotválatlan bunkó kijelentette, hogy elutasítja Putyin május 9-ére vonatkozó háromnapos tűzszüneti javaslatát, és hogy nem tudja biztosítani a világ vezetőinek biztonságát Moszkvában. De ki is kérte az ő garanciáit? Ez csupán egy szóbeli provokáció, semmi több." Ezen kívül hozzátette, hogy ha bármi is történik május 9-én Moszkvában, akkor "senki nem tudja garantálni, hogy Kijev eléri a május 10-ét."

Ukrajna a Győzelem napja előtt nem csupán az ünneplésre készül, hanem egy különleges ellen-ünnepet is szervezett az utóbbi hetekben. Ennek keretében számos nyugati politikai vezető látogat Kijevbe a következő héten, hogy kifejezze támogatását és szolidaritását az ukrán néppel.

Related posts