Csiszár Tiborné Zsuzsa, a lakodalmak elengedhetetlen süteményeinek mestere, így fogalmaz: "A cukorperec igazán tökéletes, ha a padlásról csöpög a méz..."

Már a neve is figyelmet keltő: cukorperec. Egyelőre kevesen tudnak róla, főleg Zalában ismert a látványos lakodalmi sütemény hagyománya, amit Zsuzsa évtizedek óta szinte egymaga tart életben. Találkozhatunk vele piacokon, vásárokon és a Mézespatkó Alkotóműhelyben.

Egy aprócska műhelyben, ahol a varázslat és a kreativitás keveredik, születnek meg a mesés, hófehér koronaformák. Ezeket a csodás alkotásokat Csiszár Tiborné Zsuzsa segítői, Marika és Erzsi finom kézzel kenegetik a cukormázzal, hogy még vonzóbbá tegyék őket. A cukorperec története a 19. századba nyúlik vissza, egy olyan időszakba, amikor a környék cukortermelése hirtelen bőségesebbé vált, lehetővé téve, hogy a helyiek kreativitásukat és hagyományaikat egy új, édes formában valósítsák meg.

"Eleinte a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy nem akadt írott nyoma a témának - meséli Zsuzsa. - Rengeteget kérdeztem a helyi idősebbektől a falvakban, és fokozatosan kiderült, hogy a Kis-Balaton vidékéről származik, leginkább Zalakaros, Zalaszabar, Galambok és Zalavár településekkel áll kapcsolatban. Régebben minden faluban akadt egy asszony, aki pereceket készített. Azonban a hagyomány idővel feledésbe merült, ám mostanra újra divatba jött."

Zsuzsa élete során Zalában, a lakodalmak vidám forgatagában ismerte meg őt. A perecek készítésének fortélyait pedig férje keresztanyjától tanulta el, aki mesterien űzte ezt a hagyományos mesterséget.

Ez az a sütemény, amelyről azt mondjuk, hogy akkor igazán finom, amikor "csöpög a padlás", ami annyit jelent, hogy a tésztakészítő asszony homlokáról csorog a verejték. Itt bizony csöpögött, különösen akkor, amikor még kézzel gyúrtuk a tésztát. Kicsi gyerekként ismerkedtem meg ezzel az édességgel, és azóta már negyven éve szenvedélyem ez a mesterség.

"Szeretni annyira kell, hogy az érzés soha ne érjen véget."

Zsuzsa, a népművészet elkötelezett képviselője, nem csupán mézeskalácsot készít, hanem lakodalmi finomságokat is süt. Az idei márciusban az agrárminisztertől kapott elismerő oklevél igazolja kiemelkedő munkáját. Ám Zsuzsa szerényen kijelenti, hogy nem ő az egyetlen, aki értékeket ment. Nagy támasz számára volt tanítványa, Kántorné Kadlovics Betti, és nem feledkezik meg fiáról, valamint a tavaly elhunyt férjéről sem, akik szintén sokat segítettek neki. Az ő keze alól sok lakodalomra készülnek hagyományos sütemények, mint a mézes krémes, méteres kalács, lagzis barack és Rákóczi-túróst. Ezen kívül játszóházakat és kiállításokat is szervez, hogy népszerűsítse a népművészetet. A zalaszentgróti mézes szakkör tagjai már hetedik éve formálják meg a város sziluettjét mézes süteményekből, ezzel is megőrizve a hagyományokat.

Korábban, amikor a munkahelyi kötelezettségeim mellett sütögettem, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatnál tevékenykedtem. A két elfoglaltság tökéletesen kiegészítette egymást, hiszen a süteménykészítés remek módja volt a stressz levezetésének. A cukorperec az, ami igazán különlegessé vált számomra. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen a Mesterségek Ünnepén is sokan utaznak Budapestre, csupán azért, hogy megvásárolják ezt az egyedi finomságot. Tökéletesen, celofánba csomagolva akár három hónapig is megőrzi frissességét.

Volt, hogy háromszor kellett újrakezdenie a tésztát, mert elsőre nem sikerült. És még egyszer nekiállt, aztán még egyszer.

"Ez a tészta csak akkor nem sikerül, ha "fájásos", vagyis nehéz, és nem jön föl szépen, nem lesz légies" - meséli Zsuzsa. Aztán elárulja a titkot is: rengeteg pálinkával készül a tészta, attól lesz olyan semmihez nem hasonlítható illatú és porhanyós, pillekönnyű. A másik titok, hogy majdnem annyi lisztet használnak el sütés közben, mint amennyi a tésztába kerül. Éppen azért, mert 250 fokon sütik-égetik (a pálinka ilyenkor ki is párolog belőle), a tésztának nagyon nagy meleg kell, hogy hirtelen emelkedhessen fel korona formájúra. Ezen a magas hőfokon ne a tészta égjen, hanem a liszt, amit aztán végül lesöpörnek róla, a sepregetés elnevezésű művelet keretében. Ha kihűlt, jöhet a máz.

"Így kerültem kapcsolatba a cukorpereccel, és minél többet csináltam, annál többet akartam, annál messzebb szerettem volna menni - folytatja Zsuzsa a történetet. - Jártam a Magyar Termék Napján, mentem az Alföldre, Tokajba, Galgamácsára, Győrújbarátra, Szlovákiába, amerre csak hívtak, és kaptam szép okleveleket is. Nagyon taposunk, hogy végre hungarikum lehessünk a pereccel, már ott vagyunk az elismerés kapujában. Végül is elmondhatom, hogy az egész országban ismernek, hívnak bemutatót tartani, jönnek ide, Zalaszentgrótra is tanulni, perecet készíteni.

Ilyenkor mindig együtt sütünk az érdeklődőkkel, pedig nagyon macerás a tészta. Annyi mindenre kell figyelni!

Ha bármelyik összetevőből hiányzik a harmónia, akkor az egész kísérlet meghiúsul. Ez a tészta saját útját járja, és nem tűri az akadályokat. Azt szoktam mondani: kapcsolj ki mindent, zárd be az ajtót, most senki ne zavarhasson! A tésztának ugyan van egy receptje, de minden kis részletnek a helyén kell lennie – a tojás mérete (én legjobban a házi tojást preferálom), a liszt hőmérséklete, a pálinka alkoholtartalma, és ha a szalalkáli nedves helyen pihen, akkor már nem lesz olyan friss és hatékony, így az egész tésztázás meghiúsulhat. Érdemes követni a recept pontos mennyiségeit és utasításait, de a legfontosabb a gyakorlat, hiszen az hozza meg a várt sikert – mondja Zsuzsa.

Valaha az asszonyok bőségesen használták a cukrot, ám idővel felfedezték, hogy ez megnehezíti a tészta állagát. Így hát áttértek az édesítőszerre, amely könnyebbé tette a munkájukat. A zsírt régen előszeretettel alkalmazták, de mára az étolajra váltottak, hiszen ennek köszönhetően a tészta még könnyedebb és levegősebb lett. Ahogy a világ folyamatosan változott, ők is igyekeztek lépést tartani a fejlődéssel, és új hozzávalók után kutattak, amelyekkel az eredeti recepteket modernizálhatják.

A cukorperechez sok bolondozás, mulatság is kapcsolódik. Például ráhúzzák a borosüveg nyakára, úgy teszik az asztalokra. Csujogat a násznép, mialatt botra felfűzve viszik a koszorúslányok vagy a vőfély, vagy dobálják a "lesőknek", azoknak, akik nincsenek a meghívottak között, de lesik a lakodalmas menetet.

Létezik egy különleges hely, ahol a násznagy egy cukorperecet tör össze, és ahány darabra hullik szét, annyi év boldog együttlét vár a házaspárra.

Ha a számok még nem elégségesek, akkor bátran rátérdel, hogy növelje a darabok mennyiségét. A lényeg: a koszorú formája, a kerekdedsége a végtelen és örök szerelem szimbóluma; puhasága és fehér selymessége a menyegző varázsát idézi, míg az egyesülésük az összetartozás mély érzését fejezi ki.

Ez is izgalmas lehet: A tihanyi bencések levendulája még a franciáknál is felülmúlja a várakozásokat – felfedezd a szerzetesek titkos tudományát!